Bár még javában tombol a nyár, a PLACCC Fesztivál alkotói nem tétlenkednek. A csapat grafikusa komoly szakmai elismerést kapott, a szervezők pedig egy sikeres pécsi kitérő után már az őszi, budapesti visszatérésre készülnek. A rendhagyó művészeti produkcióiról ismert programsorozat szeptember 24. és október 3. között nagyvárosi kalandozásra invitálja a fővárosban élőket.
A Kempinski Hotel Corvinus júniusban nyílt bq sör- és grillterasza az V. kerületi Deák Ferenc utcában július 16-ától mindennap 17-19 óráig "Happy Dog Hours" keretében a gazdiknak amerikai hot dogot ajánl egy pohár limonádéval, sörrel vagy Aperol Sprizzel, a kutyusokat pedig a Pedigree ajándék jutalomfalatkájával kényeztetik.
Megújult Budapesten a Füvészkert. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) tartozó területre 400 millió forintot költöttek, és a jövőben további félmilliárdot fordíthatnak erre a célra.
Szerdán kezdődik a 11. alkalommal megrendezett Hegyalja Fesztivál a két Tisza-parti város, Tokaj és Rakamaz határában; a július 18-ig tartó rendezvényen tíz színpadon kétszáz koncert szórakoztatja majd a látogatókat.
A minap elindultam 7 éves lesz unokámmal az Állatkertbe. Rendkívül jó napot választottunk, mert az árnyékban csak 40 fok volt. Mindegy, megígértem neki, hogy megnézzük a szurikátákat, jöjjön, aminek jönnie kell.
Az ír zenéé lesz a főszerep az ír-magyar napokon július 8-10. között Győrött: a koncertek, kiállítások és egyéb szórakoztató programok mellett a két ország üzletembereinek találkozóját is megtartják.
Tíz napja még a Tisza vize volt a vendég a híres tiszacsegei halászcsárdában, kedden pedig már a megszokott körülmények között szolgálták fel a különleges halételeket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Kétszáznegyven éve, 1770. július 28-án írta alá Mária Terézia királynő azt az oklevelet, amely engedélyezte vasmű építését a diósgyőri uradalom területén.
Az ország legnagyobb palacsintáját és leghosszabb palacsintakígyóját készítették el szombaton a Csongrád megyei Derekegyházon, ahol negyedszer rendeztek palacsintafesztivált.
Bár Magyarország erős gyógyszerkutatási és fejlesztési tradícióval rendelkezik, jelenlegi hazai és nemzetközi szereplései, valamint sikerrátája messze elmarad lehetőségeitől. hiába rendelkezik azonban több mint 100 éves múlttal és szakmakultúrával itthon, az utóbbi években jelentősen romlott a versenyképessége.
Egy felmérésben 4,3-as átlagosztályzatot kaptak a balatoni strandok, a válaszadók a mosdók állapotában és tisztaságában találták a legtöbb kivetnivalót. A legjobbnak a gyenesdiási "Játékstrandot" találták a 37 balatoni helyszín közül.
Az utóbbi hetekben több aprósággal gazdagodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark: fiókáit neveli a hattyúpár, kölykeik születtek a Richardson-ürgéknek, a hazai nagyvadak kifutóinál is kicsinyekkel találkozhatnak a látogatók.
Miskolc - bár szerencsésebb helyzetben van az ország némely részéhez képest az allergén növények tekintetében földrajzi fekvése és a lakosság hozzáállása miatt - harcot indított a parlagfű ellen, július 1-től ugyanis ismét él az úgynevezett parlagfűvonal, amelyen bejelentést tehet bárki, ha allergén növény által fertőzött területet észlel.
A világon a legtöbben táncolták egyszerre a csárdást Baján, a Szentháromság téren szombaton este; a teljesítmény a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.
A MikulásGyár, a Ségécé Plaza-lánc és a Magyar Vöröskereszt sok év óta jól működő hármasa nagyszabású adománygyűjtést szervez az árvízkárosultak részére.
A UPC nyereményakcióval buzdítja ügyfeleit, hogy számláikat ne sárga csekken, hanem elektronikus úton fizessék be. Ha a vállalat minden ügyfele így tenne, havonta 10 tonna papírt spórolhatnának meg a céggel közösen, és 160 fa maradhatna életben. Az e-számlával ráadásul nemcsak a környezetet kíméljük, de az időrabló és fáradságos postai sorban állást is elkerülhetjük.
Egyedi tervezésű, a hagyományos roma népviselet modernizálásával új stílust és divatot teremtő munkáit mutatta be az országban elsőként megrendezésre került divatbemutatón a közelmúltban alakult Romani Design Stúdió; a rendezvényen a XXI. századi igényeknek megfelelő öltözékek mellett az iparművészi tervezésű kiegészítőket és ékszereket is bemutatták.
A fővárosi Gödör klubban pénteken este hét órakor hivatalosan is elindul a 10:10 Magyarország kampány, amellyel hazánk az egyik legsikeresebb nemzetközi klímavédelmi kampányhoz csatlakozik.
"Re-pohárrendszer" és szelektív hulladékgyűjtés kombinálásával megtalálták azt a megoldást, amellyel tisztábbá és zöldebbé tehetik a hazai zenei fesztiválokat, nagy rendezvényeket - hangzott el pénteken Zamárdiban a fesztivál hulladékkezelését szervező Zöldövezet Társulás sajtótájékoztatóján.
Szürkevizes wc-k rendszerbe állításával, valamint a közel 80 ezer, az eddigieknél strapabíróbb és többször felhasználható műanyag pohárral igyekeznek csökkenteni a tiszai környezet terhelését az idei Hegyalja Fesztiválon.
Ismét van telitalálatos szelvény az ötös lottón: az egyetlen nyertes szelvényért 3 milliárd 177 millió forintot fizetnek, ami Magyarország ötöslottó-történetében a második legnagyobb nyeremény - közölte a Szerencsejáték Zrt. szóvivője, Tulik Ágnes szombat este. A nyertes lottószámok: 14, 17, 21, 28, 50. Az ötös lottó történetében ez a 428. telitalálat.
Párt kapott a Szegedi Vadaspark magányos bambuszmakija. Emese június elején érkezett egy angliai állatkertből, és a karantén időszak leteltével a héten ismerkedhetett össze a szegedi fiúval - közölte a park.
Szombat este tartották az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnep leglátványosabb eseményét, a karneváli felvonulást, amelyre a szemerkélő eső ellenére sok ezren voltak kíváncsiak.
Robotok évszázada címmel interaktív kiállítás nyílt az Örs vezér téri Árkád bevásárlóközpontban, ahol kilenc csoportban, az első lyukkártyás szövőszéktől a nanorobotokig mutatják be a robotika vívmányait.