NEMbulvar.hu

Maria Montessori, a róla elnevezett oktatási módszer kidolgozója 140 éve született

Száznegyven éve, 1870. augusztus 31-én született Maria Montessori olasz pedagógus, aki elsőként tekintett a gyermekre, mint autonóm személyiségre, partnerként és nem nevelési tárgyként kezelte őket.

Kimagasló magyar siker a 41. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián

Kimagasló eredményt ért el az ötfős magyar csapat a Zágrábban július 17. és 25. között megrendezett 41. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián, ahol három arany- és két bronzéremmel a 6. helyen végzett az országok közötti nem hivatalos versenyben - tájékoztatta kedden az MTI-t közleményben Vankó Péter csapatfelkészítő tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Fizikai Intézetének docense.

Basedow, a játékos pedagógus

Johann Bernhardt Basedow ugyan lelkésznek készült, neve mégis az oktatásügy megreformálásával kapcsolatban hangzik el a mai napig. Csupán a halála előtti utolsó években írt néhány hittudományi művet, életét a tanításnak és oktatással kapcsolatos könyveinek szentelte.

World Puzzle: játék közben tanít földrajzot az új magyar szoftver

Sikerrel debütált az Apple online boltjában a World Puzzle nevű hazai fejlesztésű szoftver, ami játékos formában segíti a földrajzi ismertek elsajátítását. A puzzle alkalmazásban a földrészeket országokkal, az országokat megyékkel lehet kirakni, így például a gyerekek játék közben szerezhetnek valós, az iskolában is jól hasznosítható földrajzi ismereteket. A maga nemében egyedülállóan kiterjedt adatbázisra épülő játék iránt már Japánból, az Egyesült Államokból, Kuwaitból és Ausztráliából is érdeklődnek.

Simogatókerttel fejlesztik nagykanizsai óvodások érzékeit

Simogatókert, "fűszercsiga" és gyümölcsaszaló is várja azokat a kicsiket, akik a nagykanizsai Attila úti óvodába járnak, számukra ugyanis érzékfejlesztő kertet hoztak létre a pedagógusok.

"Praktikus emberek" neveldéje - az 1924. évi középiskolai reform

Klebelsberg Kunó neve főként a középiskolákról szóló törvényjavaslatának beadásáról ismert, amit 1924-ben terjesztett a nemzetgyűlés elé. A reform értelmében a középiskola úgy tud a társadalmi igényeknek, a kor követelményeinek megfelelni, ha az egyes középiskola-típusokat differenciálásuk mellett egyenjogúsítják is.

Magyarország a matematikai diákolimpián

Kilencvenhat induló ország közül tizenharmadik helyen végzett Magyarország a Kazahsztán fővárosában, Asztanában megrendezett 51. Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

Magyar sikerek az ifjú tudósok versenyén

Két magyar diák is a díjazottak között szerepelt a 2010-es Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (ISEF - Intel International Science and Engineering Fair) az Egyesült Államokban.

Ötéves program az autisták helyzetének javítására

Országos Autista Stratégia néven dolgozott ki ötéves programot az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ); a szerdán Debrecenben a szakmának bemutatott program célja, hogy minden hazai autista diagnosztizálva legyen és megfelelő intézményi feltételeket kapjon élete során.

TudományCseppek: játékos ismerkedés a természettel ovisoknak

Játékos formában ismerteti meg az óvodás gyerekeket a természettudományokkal a nemrég indult TudományCseppek program, melynek témái e félévben a biológiai sokféleség (madár és bab), valamint az immunrendszer (avagy miért kapunk szurit?) - tájékoztatta Sándor Ildikó, a program projektgazdája az MTI-t pénteken.

Nem előnyös a korai beiskolázás egy német felmérés szerint

Nem előnyös a korai beiskolázás, épp ellenkezőleg: 13 százalékkal csökken annak az esélye, hogy azok a gyerekek, akik hatéves koruk előtt kezdik az iskolát, gimnáziumba kerüljenek - derítették ki német kutatók.

Elkészült az Egyszervolt Suli

Elkészült az Egyszervolt Suli, a www.egyszervolt.hu honlapon található mintegy kétezer oktatási, kulturális tartalom pedagógiai szemléletű gyűjtőoldala.

Öntisztuló lótuszlevél és holografika az MTA MFA nyári iskolájában

Mérnöki eszközök segítségével a természet találmányait is leutánozhatták azok a kiválasztott diákok, akik a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) harmadik alkalommal is sikerrel megrendezett rendhagyó nyári táborán vettek részt.

Pályaválasztás: a legbiztosabb a még nem is létező szakma

Gyermekeinknek a jövőben rugalmasan, akár tíz-húsz különböző állásban is dolgozniuk kell majd, ráadásul olyan szakmákban, amelyek ma még egyáltalán nem léteznek. A jövő állásainak kulcsa a természettudományos végzettség és a megbízható nyelvtudás lesz - legalábbis ezt állítja egybehangzóan az Ericsson Magyarország, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Work Force személyzeti tanácsadó szakértője.

A túl sok tévézés hosszútávon ártalmas

Óvnia kell a szülőknek a kisgyerekeket a túl sok tévézéstől, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet - számoltak be kanadai tudósok.

Nagyobb eséllyel agresszívak a kicsiként gyakrabban elfenekelt gyerekek

A hároméves korukban gyakrabban elfenekelt gyerekek agresszívabban viselkednek óvodásként - állapította meg a New Orleans-i Tulane Egyetem kutatóinak kutatása.

Átadták az idei Prix Hungarica díjat a Párizsi Magyar Intézetben

Kurtág György művészetéről írt tanulmányáért Grégoire Tosser vehette át a háromezer eurós jutalommal járó Prix Hungarica díjat kedden a Párizsi Magyar Intézetben (PMI), amellyel hatodik alkalommal jutalmazták a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi disszertáció szerzőjét.

A tanulás közbeni szünetek segítik a memorizálást

Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához. Egy tanítási órát követő kávészünet segíthet rögzíteni az épp tanult információt - magyarázta Lila Davachi, a New York-i egyetem professzora. Kollégáival a Neuron című szaklapban tették közre kísérleti eredményeiket. A kutatók az emlékezetért felelős agyterületeket, a hippokampuszt és a kérgi részeket képezték le funkcionális mágneses rezonanciával (fMRI).
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.