A Nyomorultak című musical bemutatójával indul szeptember 24-én a kecskeméti Katona József Színház 115. évadja - jelentette be Cseke Péter direktor kedden a teátrumban tartott évadnyitó társulati ülésen.
Szerdán lesz nyolcvanéves Sir Sean Connery Oscar-díjas skót színész, Őfelsége 007-es ügynökének, James Bondnak az első és máig legemlékezetesebb megformálója.
Elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja, az egyik legnagyobb, legsokoldalúbb magyar színházi és filmes művész.
Nem hiszem, hogy mázliról van szó. Mármint abban az értelemben, hogy amihez Orlai Tibor producer hozzáfog, az meg sem áll a "minden jegy elkelt" színházi sikerig. Ezúttal megint beletalált valamibe. Ez a valami az Esőember és a még nagyobb valami, hogy Raymond Babbitt szerepét a rendező (Anger Zsolt) Kulka Jánosra bízta.
A kulturális pályázati támogatások radikális csökkenése miatt a budapesti Merlin Színházban rendezik meg szeptember 10. és 14. között az elmúlt évad leginnovatívabb alternatív és független színházi előadásait összegyűjtő III. Debreceni Alternatív Színházi Szemlét.
54 éve halt meg a híres drámaíró, a huszadik századi színház megújítója, Bertolt Brecht, akinek a nevéhez olyan, a mai napig nagy sikerrel játszott művek fűződnek, mint a Koldusopera vagy a Kurázsi mama és gyermekei.
Annak a korszaknak volt kiváló táncosa, amelyben a magyar nemzeti balettművészet kibontotta szárnyait, s felzárkózott a nemzetközi színvonalhoz. Nádasi Ferenc növendékeként színpadra léphetett nem csupán a klasszikusok, de a kortárs darabok, így Harangozó Gyula és Seregi László remekműveinek főszerepeiben is.
Jávor Pál életének utolsó hónapjairól szól a Kék-lila nyár című színmű, amelynek ősbemutatója augusztus 13-án lesz az Újszegedi Szabadtéri Színpadon; a zenés darab első olvasópróbáját szombaton tartották a szegedi Reök-palotában.
A Komédiás Integrált Színház (KOMISZ) fogyatékos és ép színészeinek előadásában Müller Péter, Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi Isten pénze című zenés darabjának bemutatóját tekintheti meg a közönség június 19-én a Művészetek Palotájában (MÜPA) Budapesten.
Az árvízkárosultakat segíti a befolyt összeggel a Szegedi Szabadtéri Játékok, amikor a Hair premierjére, vagyis augusztus 13-ra a vezetőség árverésre bocsátja a hat fős igazgatósági páholyt. A teljes befolyt összeget a szerencsétlenül járt, otthonukat elvesztő embereknek ajánlják fel.
Európa legjelentősebb kortárs színházi találkozója, a 64. Avignoni Fesztivál idén két társult művész, Christophe Marthaler svájci rendező és Olivier Cadiot francia író munkássága köré szerveződik, többségében zenei és kortárstánc-produkciókkal.
Ebben az esztendőben is nyolc új taggal bővült a halhatatlanok társulata: Pogány Judit, Lorán Lenke, Gálffi László és Szilágyi Tibor színművészek, László Margit és Berczelly István operaénekesek, valamint a táncművészek közül Novák Ferenc és Uhrik Dóra kapta meg az "örökös tag" címet a közönség szavazatai alapján - mondta el Szegvári Katalin, a kezdeményezés ötletgazdája és producere.
A Budapesti Nyári Fesztivál a sajtótájékoztatóját az Európa hajón tartotta. Olyan sokan jöttek el, hogy időnként aggódtam az "egyensúlyunkért". (Persze teljesen feleslegesen, hiszen velünk volt a kapitány is!)
A Fókusz népszerű műsorvezetője, Gönczi Gábor izgalmas felkérést kapott. Gábor, aki majd húsz éve zenél csapatával, most musicalszerepben próbálja ki magát.
Június 4-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió örökös tagja, akinek neve és élete egyet jelent a magyar televíziózás történetével.