NEMbulvar.hu

Otto Lilienthal, az ember madárszárnyakon

A 19. század végén egy gázkazán- és bányagépgyártással foglalkozó német mérnök, a repülőszerkezetek szenvedélyes tanulmányozója maga építette siklóernyőjével először tett utazást a levegőben. Egyesek szerint ezen alkalom a repülés születésnapja.

Észak Kőrösi Csomája: Reguly Antal

Reguly Antal abban az évben született, amikor Kőrösi Csoma Sándor Keletre utazott, hogy Belső-Ázsiában felkutassa a magyarok őshazáját. Akkor senki sem gondolhatta, hogy alig több mint két évtizeddel később az Urálon túli hómezőkön ő rója a kilométereket gyalog, kutya-és szénszarvas szánon, hogy megismerhesse, kutathassa a szibériai nyelvrokonaink lakóhelyét, nyelvészeti, népművészeti gyűjtést végezhessen.

Vignola, az örök város építésze

Vignola Giacomo Barozzi, az az építész és építészeti író, aki Regola delle cinque Ordini dell'Architettura című elméleti művével maga mögé utasította Serlio, Palladio és Scamozzi műveit.

Elhunyt "Mr. Swatch", a svájci óraipar megmentője

Elhunyt Nicolas Hayek, a világ legnagyobb óragyárának, a Swatch-csoportnak az alapítója és elnöke, Svájc egyik nemzetközileg is legismertebb és legelismertebb nagyvállalkozója, akit a nagymúltú svájci óraipar megmentőjeként tartanak számon.

Kétszáz éve halt meg Joseph Montgolfier

Kétszáz éve, 1810. június 26-án halt meg Joseph Montgolfier, aki Étienne nevű testvérével együtt feltalálta az emberi irányítású hőlégballont.

Florence Nightingale, az ápolónői szakma megteremtője 190 éve született

190 éve, 1820. május 12-én született Florence Nightingale angol ápolónő, aki megteremtette e szakmát és annak oktatását.

Arábiai Lawrence emlékére

Az első világháború legendás és vitatott alakja, Thomas Edward Lawrence 1888. augusztus 16-án született Wales északi részén, Tremadocben. Élete rövid volt és kalandregénybe illő; egyszerre volt régész, katona, hírszerző és diplomata.

A palotaépítő Hauszmann Alajos

Budapest városképének kialakítóinak, az Ybl Miklóst követő második nemzedéknek legjelentősebb tagja volt Hauszmann Alajos. A múlt századforduló építészete elválaszthatatlanul összeforrt nevével.

Százhetvenöt éve született Herman Ottó

Százhetvenöt éve, 1835. június 26-án született Breznóbányán Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, az utolsó magyar polihisztor.

Amundsen, a sarkvidékek ura

Roald Amundsen érte el elsőként a déli sarkpontot, ám sikerének nem tudott maradéktalanul örülni, mivel őt az Északi-sark tartotta bűvöletében. "Ehelyett ott találtam magam a Déli-sarkon" - mondta a norvég felfedező.

Madame Tussaud - A viaszkirálynő

A londoni Madame Tussauds vonzó turistacélpont; falai mögött számtalan valaha volt és jelenlegi híresség viaszképmását őrzik. A múzeum Madame Tussaud nevét viseli, aki százhatvan évvel ezelőtt, 1850. április 16-án halt meg, előtte azonban saját kezével készítette el számtalan élő és holt híresség viaszportréját.

Zsolnay Vilmos 110 éve halt meg

Száztíz éve, 1900. február 23-án halt meg Pécsett Zsolnay Vilmos keramikus, gyáriparos, a porcelánfajansz és az épületdíszítésre alkalmazott fagyálló pirogránit feltalálója, a gyár hírnevét megalapozó eozin máz egyik kidolgozója.

Óriás szegedi papucsot készített Sallay Tibor cipészmester

Óriási, 188-as méretű szegedi papucsot készített Sallay Tibor cipészmester; a rekorder lábbelire pénteken, a szegedi Széchenyi téren rendezett Hungarikum fesztiválon varrták föl az utolsó szalagdíszeket.

Jacques-Yves Cousteau 100 éve született

"Miért szeretem a tengert? Nem tudom megmondani" - nyilatkozta egyszer Jacques-Yves Cousteau, akinek egész élete a tengerhez kötődött. A száz éve, 1910. június 11-én született Cousteau az óceán olyan titkait fedezte fel és filmezte le, amelyek izgalmasabbak és hihetetlenebbek mint bármelyik tudományos fantasztikus film.

Entz Géza, az antidarwinista zoológus

Egy szép tavaszi napon, 1842. március 29-én született biológusunk főként egysejtűekkel foglalkozott, és felfedezte a véglények együttélését a moszatokkal. Az általános állattani kérdések is sokat foglalkoztatták, ezek közül a mimikri volt az, amit behatóbban tanulmányozott.

Egy világhírű magyar felfedező: Vámbéry Ármin

Vamberger Hermann néven anyakönyvezték, fél lábára béna volt és csak hat gimnáziumot végzett, mégis ő lett a magyarság egyik leghíresebb és legnagyobb tudású orientalistája, aki gyalog és lóháton bejárta Közép-Ázsia sivatagos pusztaságait és ékszerdobozszerű városait. 1832. március 19-én született Vámbéry Ármin keletkutató.

Az első magyar sakk-világbajnoknő - Polgár Zsuzsa

Négyszeres világbajnok volt a kilencvenes évek végén, tíz olimpiai érem tulajdonosa, egy olyan sportágban, amely egyszerre művészet és stratégiai játék. 1996. február 20-án szerzett először sakkvilágbajnoki címet Polgár Zsuzsa.

Elegancia Chanel módra

"A luxus nem a szegénység ellentéte, hanem az ízléstelenségé" - vallotta Coco Chanel. Csaknem negyven éve halt meg a világhírű divattervező, akinek ruhái, ékszerei és parfümjei mellett csak szerelmi kapcsolatairól beszéltek többet.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.