NEMbulvar.hu

Egy-két pohár ital segít a női karcsúság megőrzésében

Könnyebben tartják meg egészséges testsúlyukat azok a nők, akik naponta egy-két pohár vörösbort, sört vagy röviditalt elfogyasztanak, mint azok, akik egyáltalán nem isznak alkoholt - közölték amerikai kutatók.

A veleszületett szívhibák kockázata folsavval csökkenthető

A terhesség korai szakában megkezdett folsavbevitel csökkentette a veleszületett szívbetegségek kockázatát. Holland kutatók, közegészségügyi jelentőségű vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.

Beszédes szemek

Német, ausztrál és amerikai kutatóknak részben sikerült a szem pontos megfigyelése alapján olvasniuk a gondolatokban.

A világon négyből egy ember szerint a nőnek otthon a helye

Miközben nők vezetnek kormányokat, világméretű cégeket és a munkaerőpiac több mint felét teszik ki, egy közvélemény-kutatás szerint még mindig a világ egynegyede - nagy többségükben fiatalok - úgy véli, a nőknek otthon a helyük.

A britek szerint a szexről való beszélgetés az őszinte kapcsolat jele

A brit fiatalok úgy vélik, a szexuális előéletükről való őszinte beszélgetés annak jele, hogy a kapcsolat stabil lesz - állapította meg egy kormányzati felmérés, amelynek eredményét a BBC hírportálja ismertette.

Genetikai teszt segíthet eldönteni, hogy milyen diétát kövessünk

Az Amerikai Szív Társaság éves találkozóján ismertették azt a tanulmányt, amelyben genetikai teszttel állapították meg, hogy a túlsúlyos résztvevőket melyik diéta segíti a leginkább a fogyásban.

A madártej előzött a Magyarország Kedvenc Étele szavazáson

A madártej átvette a vezetést a somlói galuskától, tovább nőtt az Újházi tyúkhúsleves előnye, a sertéspörkölt pedig az utolsó előtti a félidejéhez érkezett Magyarország Kedvenc Étele internetes szavazáson, amelyen eddig 33 ezren adták le voksukat.

Sokoldalú muffinok

A muffin 10-15 éve lopta be a magyar háziasszonyok szívébe magát, népszerűsége azóta is töretlen. Nemcsak azért, mert egyszerű elkészíteni, hanem mert rendkívül sokféleképpen el lehet készíteni, s mutatós kis papírokba csomagolva igazi vendégváró csemege: a falatnyitól a péksütemény méretig, az édestől a sós ízekig.

Mi kerül az újévi asztalra nálunk és a világ többi táján?

Itthon lencse nélkül nem indulhat az új év, ami a hagyomány szerint megalapozza a gazdagságot. Igaz, nem túl fogyókúrás, de A-vitamin tartalma miatt jót tesz a szemnek, nem beszélve a káliumról, a vasról és az anyagcsere-szabályozásban fontosnak tartott cinkről, amely gazdagon megtalálható benne.

Környezetvédelmi rajzpályázat Szentendre környéki kisdiákoknak

Az erdők, vizek tisztaságának megóvásától kezdve a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáig számos téma elevenedett meg azon a 121 rajzon, melyet egy nemrég meghirdetett pályázatra küldtek be Szentendre és környéke általános iskolásai - mondta el a szombati eredményhirdetést követően a Dunakanyar Nőszirom Egyesület képviselője az MTI-nek.

Átadták az idei Prix Hungarica díjat a Párizsi Magyar Intézetben

Kurtág György művészetéről írt tanulmányáért Grégoire Tosser vehette át a háromezer eurós jutalommal járó Prix Hungarica díjat kedden a Párizsi Magyar Intézetben (PMI), amellyel hatodik alkalommal jutalmazták a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi disszertáció szerzőjét.

A nép nevelője: Johann Heinrich Pestalozzi

A "pedagógia századából" kiemelkedő Pestalozzi egész életében próbálta felkarolni a szegények ügyét, állhatatos munkájával, az egyetemes embernevelés gondolatát továbbfejlesztő elveivel, eszméivel olyan hatást ért el, amely máig a legjelentősebb pedagógusegyéniségek közé emeli.

Elkészült az Egyszervolt Suli

Elkészült az Egyszervolt Suli, a www.egyszervolt.hu honlapon található mintegy kétezer oktatási, kulturális tartalom pedagógiai szemléletű gyűjtőoldala.

A tanulás közbeni szünetek segítik a memorizálást

Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához. Egy tanítási órát követő kávészünet segíthet rögzíteni az épp tanult információt - magyarázta Lila Davachi, a New York-i egyetem professzora. Kollégáival a Neuron című szaklapban tették közre kísérleti eredményeiket. A kutatók az emlékezetért felelős agyterületeket, a hippokampuszt és a kérgi részeket képezték le funkcionális mágneses rezonanciával (fMRI).

Ugyanolyan jók matematikából a lányok, mint a fiúk

Ugyanolyan tehetségesek matematikából a lányok, mint a fiúk - derült ki egy amerikai tanulmányból.

Fiúk-lányok együtt többet isznak a kollégiumban

Az amerikai tanulóifjúság sokkal gyakrabban részeg a koedukációs kollégiumokban, mint a szeparáltakban.

Idősebb korban a férfiak szexuálisan aktívabbak a nőknél

A férfiak kétszer akkora valószínűséggel élnek aktívabb nemi életet a kor előrehaladtával, mint a nők, de bármilyen legyen is a szex, a jó egészségi állapot meghatározó a szexuális közérzet szempontjából az idősebb korosztályban - derült ki egy tanulmányból, amelyet szerdán ismertetett a British Medical Journal (BMJ) című orvosi szaklap.

Rekordszámú vendéglátóhelyen lehet torkoskodni csütörtökön

Minden eddigi rekordot megdöntve, 1309 vendéglátóhely csatlakozott a Torkos Csütörtök akcióhoz - közölte hétfőn, a szervező Magyar Turizmus Zrt.

A "pop-up" étterem a menő Londonban és Berlinben

A vendégek ülnek az étteremben és tudják, hol alszik a szakács. Azt is tudják, hogy néz ki a fürdőszobája, milyen könyvek hevernek az éjjeliszekrényén, és hogy az illemhelyen egy műanyag Madonna villog.

Hivatalos uniós elismerést nyert a nápolyi pizza

Hivatalos uniós elismerést nyert, megkapta a "garantáltan hagyományos különlegesség" (traditional speciality guaranteed, TSG) termékminősítést a nápolyi pizza.

Az idei február sem múlik el torkoskodás nélkül

Idén február 18-án is érdemes ellátogatni kedvenc éttermünkbe, vagy akár új ízek felkutatására indulni az ország különböző régióinak vendéglőibe - hívták fel a figyelmet a nagysikerű Torkos Csütörtök szervezői.

Már több száz étterem jelentkezett az idei Torkos Csütörtökre

Már több száz étterem jelentkezett az idei Torkos Csütörtökre, amely február 18-án várja az érdeklődőket.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.