Autó- és motormatuzsálemek vendégeskednek péntektől három napon át Miskolcon, megmutatva, hogy öreg járgány nem vén járgány, az egykor gyártott két és négykerekű remekek szebbek, mint valaha, és ugyanúgy pöfögnek, mint valaha.
Közel 1000 kilométer megtétele után július 10-én délután ér célba az Ulm és Budapest között megrendezett Donau Masters nemzetközi veteránautó-felvonulás mezőnye a fővárosi Roosevelt téren.
Hetvenöt éve, 1935. július 3-án halt meg André-Gustave Citroen (franciásan írva: Citroe:n), a technikai újításairól, egyedi megoldásairól híres francia autógyár megalapítója.
A konkrét, tudományos elemzés előtt megjegyezném, hogy számos ismerősöm úgy jött haza amerikai útjáról, hogy óriási viharba került a gépük a Bermuda-háromszög felett. Félelemmel telve mesélték az izgalmakat. Meg is fogadtam, ha arra járok, elkerülöm azt a "háromszöget".
1507. július 29-én halt meg Martin Behaim, német származású csillagász, földrajztudós és kereskedő, aki örökül hagyta utódaira a világ első földgömbjét, amely sértetlenül maradt fent egészen a mai napig.
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói azonosítottak egy molekuláris útvonalat, amely kulcsfontosságú idegsejtek elpusztulásáért felel, ezáltal Parkinson-kórhoz vezet.
VII. Kleopátra (Kr.e. 69-Kr.e. 30.), Egyiptom utolsó királynője valóban elkészíthette legendás igazgyöngykoktélját - állítja egy amerikai ókortörténész, aki a Classical World című folyóirat legutóbbi számában publikálta tanulmányát.
Vignola Giacomo Barozzi, az az építész és építészeti író, aki Regola delle cinque Ordini dell'Architettura című elméleti művével maga mögé utasította Serlio, Palladio és Scamozzi műveit.
Elhunyt Nicolas Hayek, a világ legnagyobb óragyárának, a Swatch-csoportnak az alapítója és elnöke, Svájc egyik nemzetközileg is legismertebb és legelismertebb nagyvállalkozója, akit a nagymúltú svájci óraipar megmentőjeként tartanak számon.
Roald Amundsen érte el elsőként a déli sarkpontot, ám sikerének nem tudott maradéktalanul örülni, mivel őt az Északi-sark tartotta bűvöletében. "Ehelyett ott találtam magam a Déli-sarkon" - mondta a norvég felfedező.
"Miért szeretem a tengert? Nem tudom megmondani" - nyilatkozta egyszer Jacques-Yves Cousteau, akinek egész élete a tengerhez kötődött. A száz éve, 1910. június 11-én született Cousteau az óceán olyan titkait fedezte fel és filmezte le, amelyek izgalmasabbak és hihetetlenebbek mint bármelyik tudományos fantasztikus film.