NEMbulvar.hu

Végső búcsút vettek Kállai Ferenctől

Barátai, pályatársai, tisztelői körében búcsúztatták Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművészt pénteken Budapesten a Farkasréti temető ravatalozójában.

In memoriam Kállai Ferenc

Elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház örökös tagja, az egyik legnagyobb, legsokoldalúbb magyar színházi és filmes művész.

Ősbemutató Jávor Pál utolsó hónapjairól Szegeden

Jávor Pál életének utolsó hónapjairól szól a Kék-lila nyár című színmű, amelynek ősbemutatója augusztus 13-án lesz az Újszegedi Szabadtéri Színpadon; a zenés darab első olvasópróbáját szombaton tartották a szegedi Reök-palotában.

Avignoni Fesztivál: zenei és kortárs táncszínházi produkcióké a főszerep

Európa legjelentősebb kortárs színházi találkozója, a 64. Avignoni Fesztivál idén két társult művész, Christophe Marthaler svájci rendező és Olivier Cadiot francia író munkássága köré szerveződik, többségében zenei és kortárstánc-produkciókkal.

Naná, hogy Esőember!

Nem hiszem, hogy mázliról van szó. Mármint abban az értelemben, hogy amihez Orlai Tibor producer hozzáfog, az meg sem áll a "minden jegy elkelt" színházi sikerig. Ezúttal megint beletalált valamibe. Ez a valami az Esőember és a még nagyobb valami, hogy Raymond Babbitt szerepét a rendező (Anger Zsolt) Kulka Jánosra bízta.

Karinthy-gyűrű: idén Bödőcs Tibor kapta az elismerést

Bödőcs Tibor, a stand-up műfaj fiatal tehetsége vehette át idén a hazai humoristák elismerésére alapított Karinthy-gyűrűt Such Györgytől, a Magyar Rádió elnökétől csütörtökön Budapesten.

Fotókiállítás a WestEndben a Hungaroring 25 évéről

Fotókiállítás nyílt a magyar Forma-1-es futam 25 éves évfordulója alkalmából szerdán az egyik bevásárlóközpontban Budapesten.

A Művészetek Völgyében a Néprajzi Múzeum

Kiállítások, családi programok, múzeumpedagógiai foglalkozások, muzeális vásári játékok, bábszínház, interaktív vándorzene Ágoston Bélával (Zuboly), EtnoMozi, Hiperlove! A Művészetek Völgyébe látogatók július 23-tól augusztus 1-jéig Kapolcs, Vigántpetend és Pula hat helyszínén találkozhatnak a Néprajzi Múzeum emlékraktározó közmunkaközösségével és fent említett kiállításaival, programjaival. Idén első alkalommal, a jubileumi Művészetek Völgyének "fővendége" a Néprajzi Múzeum.

Tíz napig csak dumálnak

Idén újabb programokkal bővül a Dumavölgy - Humorvár. Tíz napon keresztül ismét nevetéstől lesz hangos Nagyvázsony.

A Spinoza már a szeptemberi Zsidó Fesztiválra készül

A szeptember 7-20. közötti fesztiválon 15 program szerepel: színház, film, kabaré, zene, okos emberekkel való beszélgetés. Részletes műsor még nincs, de addig is a készülő premierekről hírt adtak.

Megvolt! - Romantikus komédia

Imádom Bernard Slade komédiáit, imádom, amikor írót játszik a főszereplő. Slade egyetemet végzett poénok gyártásából, szinte nincs is hétköznapi mondata. Olyan, hogy jó napot, éhes vagyok. Csak olyan van, hogy "Várom a masszőrömet, aztán megnősülök." És mit tesz isten, tényleg megnősül Jason (Szervét Tibor), és elveszi feleségül Allisont (Létay Dórát.)

Vajdahunyadvári Zenei Fesztivál a Hair klasszikus átiratával

Klasszikus művek mellett dzsessz, klezmer zene és könnyebb dallamok is felcsendülnek idén nyáron a Vajdahunyadvárban a 20. alkalommal megrendezendő zenei fesztiválon hétfőtől öt héten át. A zárókoncerten a Hair című musical klasszikus zenei átiratát is hallhatja a közönség.

Egressy Gábor, aki nem hullt alá

A színész-rendező a Borsod megyei Lászlófalván 1808. november 3-án született Galambos Gábor néven. Szülei szigorúan nevelték öt testvérével együtt. Bátyja Egressy Benjamin, akit Egressy Béniként ismer a zeneirodalom, s aki alig 37 évesen, hunyt el tüdőbajban.

Vincent van Gogh 120 éve halt meg

Százhúsz éve, 1890. július 29-én halt meg Vincent Willem van Gogh holland festő. Életében csak egy képet tudott eladni, napjainkban azonban rekordárakon kelnek el művei.

Elhunyt Dienes Gábor festőművész

Életének 63. évében elhunyt Dienes Gábor Munkácsy-díjas festőművész - tájékoztatta özvegye pénteken az MTI-t.

Walter Gropius, a modern építészet úttörője

Walter Gropius német építész, iparművész, a Bauhaus iskola megalapítója, a modern építészet egyik legnagyobb hatású alakja negyven éve, 1969. július 5-én halt meg.

Elhunyt Feledy Gyula

Hosszú betegség után, 82 éves korában szombaton elhunyt Feledy Gyula, Kossuth-díjas grafikus, festő, Miskolc díszpolgára - tájékoztatta a helyi önkormányzat szóvivője az MTI-t.

Elhunyt Rózsahegyi György karikaturista

Életének 70. évében elhunyt Rózsahegyi György karikaturista, festőművész - tudatta az MTI-vel pénteken a művész családja.

Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát

Stanley Tucci rendezi a Mommy and Me című anya-lánya vígjátékot, amelynek főszerepeit Meryl Streep és Tina Fey alakítja majd a Sony stúdió produkciójában.

Amikre érdemes várni - a mozikban!

A legígéretesebb filmek előkészületeibe nyerhetünk bepillantást: hamarosan megérkezik a Zöld darázs című szuperhősfilm, Will Smith fia Jackie Chan oldalán karatekölyökként debütál, Angelina Jolie Johnny Depp-pel forgat és mellette karitatív tevékenységekre is jut ideje, illetve a legendás Hupikék törpikék is életre kelnek, méghozzá 3D-ben.

Katharine Hepburn, a legtöbb Oscarral kitüntetett színésznő

Katharine Hepburn hosszú élete során összesen negyvennégy filmben játszott, és alakításaival négyszer nyerte el az Oscar-díjat: ezzel a színészek között ő a legtöbb aranyszobrocskával kitüntetett művész, hiszen tizenkét jelöléséből négyet valóra váltott.

Az Eredet a kasszasikerlista élén

Angelina Jolie debütáló kémfilmje, a Salt ügynök nem tudta elhódítani Leonardo DiCaprio Eredet című sci-fijétől az észak-amerikai kasszasikerlista első helyét a hét végén.

Gábor Zsazsa állapota továbbra is válságos

Vérátömlesztést kapott, de továbbra is válságos állapotban van Gábor Zsazsa, akit egy Los Angeles-i kórházban ápolnak, miután lehet, hogy szélütés érte - tudósított a magyar származású hollywoodi híresség férjére hivatkozva a vasárnapi amerikai sajtó.

Brad Pitt zombifilmben vállalt szerepet

Brad Pitt szerepet vállalt a Paramount filmstúdió World War Z című zombifilmjében - derült ki a San Diegóban zajló Comic-Con szórakoztatóipari vásáron.

Lermontov pisztolypárbajban lelte halálát

Mihail Jurjevics Lermontov (Moszkva, 1814. október 15.- Pjatyigorszk 1841. július 27.) orosz költő, elbeszélő, drámaíró, Puskin mellett az orosz romantika kiemelkedő alakja. A legenda szerint Lermontov apja skót nemesi származású, magas rangú katonatiszt volt, eredeti családnevük Learmonth.

Iszaak Babel: Alkony

A Radnóti Színház szeptemberben kezdődő évadjáról tudni lehet, hogy mi marad a repertoáron: Martin McDonagh: A kripli, Radnóti - Bálint András estje, Spiró György: Prah, Térey János: Asztalizene, Osztrovszkij: Farkasok és bárányok, Bereményi - Kovács: Apacsok, Füst Milán: Boldogtalanok, Szabó Magda: Bárány Boldizsár és Heltai Jenő Naftalin.. Azt is lehet tudni, hogy október 17-én Anger Zsolt rendezésében láthatjuk, na hogy mit, ezt nem adta hírül a színház.

Megjelentetik Goethe olaszországi utazása előtti leveleit

Új kötetben jelentetik meg Johann Wolfgang Goethe (1749-1832) olaszországi utazása előtti leveleit.

Jean de La Fontaine fabulái

Az 1621. július 8-án született és 1695. április 13-án elhunyt Jean de La Fontaine írt elégiákat, színműveket is, de népszerűségét állatmeséinek (fabuláinak) köszönheti. Fabulái 12 könyvben jelentek meg, az első hatot az ifjú trónörökösnek írta, ezekhez Phaedrus ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára.

Jean Cocteau, a XX. század egyik legizgalmasabb művésze

Százhúsz éve, 1889. július 5-én született a Párizs melletti Maisons-Lafitte-ben Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a művészetek polihisztora.

A kis herceg "atyja" 110 éve született

Száztíz éve, 1900. június 29-én született Lyonban Antoine de Saint-Exupéry francia író, A kis herceg szerzője.

Eladó Elvis Presley fehér zongorája

Elárverezik Elvis Presley egykori fehér zongoráját: az aukciósház várakozása szerint egymillió dollárért (217,5 millió forintért) cserélhet gazdát.

A Zorba zeneszerzője, Mikisz Theodorakisz 85 éves

Július 29-én lesz nyolcvanöt éves a görög zene egyik legismertebb alakja, a Zorba, a görög és még számtalan népszerű dallam komponistája, Mikisz Theodorakisz.

Rockabilly, ska, blues a szekszárdi Rock and Roll Hétvégén

A rockabilly mellett a blues, a country és a ska hazai képviselői is fellépnek a II. Szekszárdi Rock and Roll Hétvégén, amelyet a hétvégén - ezúttal külföldi sztárvendég nélkül- rendeznek meg a tolnai megyeszékhelyen.

A Rolling Stones abbahagyja

Hatalmas búcsúturnéval köszön el rajongóitól a Rolling Stones. Szombati londoni sajtóértesülések szerint a viharvert rockveteránok jövőre indulnak utolsó világkörüli koncertkörútjukra, amely a banda megalakulásának 50. évfordulóján, 2012-ben fejeződne be, és utána a nagypapakorú zenészek leteszik a hangszereket. A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - bennfentesei szerint "szinte bizonyos", hogy ez lesz az utolsó világturné.

Sziget - Technikai újdonságok a fesztiválon

A percalapú szigetjegy, a Sziget InfoSMS-szolgáltatás és a készpénzkímélő kártya is szerepel az idei Sziget fesztivál technikai újdonságai között - jelentették be az augusztusi rendezvény szervezői hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Live Aid-koncert, amikor összefogott a világ

Huszonöt éve, 1985. július 13-án tartották az afrikai éhezők megsegítésére Londonban a Live Aid-koncertet, amelyen a legismertebb világsztárok léptek fel. A televíziós közvetítésnek köszönhetően több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye.

Három új kiállítás nyílt a REÖK-ben

A REÖK-palotát Szegeden, a Tisza Lajos körút és a Kölcsey utca sarkán találhatjuk. A hazai szecesszió egyedülálló alkotása. A külföldi szakirodalomban Hungarian Jugendstil néven emlegetett építészeti stílus jegyeit magán viselő ház Magyar Ede tervei alapján 1907-ben készült el. A katalán Antoni Gaudí lakóházaival rokon épület európai viszonylatban is a legszebbek egyike.

Tökéletes hamisítvány készíthető még a Mona Lisáról is

Orosz fizikusok felfedezték, hogy miként lehet tökéletesen lemásolni bármilyen műalkotást.

Leonardo da Vinci festményének titkait fedték fel a restaurálás során

Leonardo da Vinci Londonban őrzött Sziklás Madonnájának restaurálása során a festmény számos titkára derült fény.

Battonya díszpolgára: Molnár C. Pál

Molnár C. Pál szinte kortársunk volt. Mindösszesen 29 évvel ezelőtt távozott az élők sorából. Battonyán született 1894. április 28-án, meghalt Budapesten 1981. július 11-én. Apja, Molnár József uradalmi intéző volt a Battonya melletti Tompapusztán. Édesanyja, Jeanne Contat svájci-francia nevelőnő volt a földbirtokos családnál; az ő családnevének kezdőbetűjét vette fel művészként a fia.

Ki a Manó?

"Pár évvel ezelőtt, amikor először mondtam, írtam le ezt a nevet: Mai Manó, azt hitték jópofáskodom. Azóta sokan megtanulták, hogy "a Maimanó" az egy gyönyörű műteremépület a Terézvárosban. Ez nagyjából rendben van. Itt az ideje, hogy azt is megtudják, és főleg meglássák, hogy e pazar atelier építtetője, Mai Manó, vagy ha úgy jobban tetszik May Emmanuel, a 19. század fordulójának különleges képességű fényképészeként megérdemelten válik lassanként ismét közgondolkodásunk részévé."

Múzeumok éjszakája - Látogatottsági rekord a Nemzeti Galériában és a Néprajzi Múzeumban

Látogatottsági rekordról számolt be az idei Múzeumok éjszakáját illetően mind a Magyar Nemzeti Galéria, mind a Néprajzi Múzeum.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.