Ingyenebéd Róbert bácsitól
2010. ÁPR. 27. 19:22
"Az élet célja számomra a jótékonyság. Ha halálomkor lesz még némi vagyonom, azt is az utolsó fillérig a szegényekre hagyom." Ezek a szavak Feinsilber Róberttől, azaz az 1920-as évek szegényeinek Róbert bácsijától származnak. De ki volt ez az ember, akinek még a pesti villamosvezetők is soron kívül megálltak, s nevét emberek ezrei foglalták imába?
 Hosszú s nem sima út vezetett számára Budapestig. Családja Jemenből a zsidókat veszélyeztető támadások miatt csónakkal menekült a Jaffába induló gőzhajóhoz. Ott, a tengeren született meg a kis Róbert, tizenkét éves anyja és csak egy évvel idősebb apja első gyermekeként. Jaffában sem tartózkodtak hosszú ideig, a következő állomásuk Hollandia volt. Édesapja korán meghalt, anyja ismét férjhez ment, fiát pedig rendkívül szigorú nevelésben részesítette. Nevelőjével külön házban éltek, s pajtásaival sem játszhatott. Arany- és ezüstműves foglalkozású családja révén sosem voltak anyagi gondjai. Beutazhatta az egész világot, láthatott ezernyi csodát. Életének meghatározó állomásává oroszországi útja vált számára, ahová Tolsztoj iránti tiszteletéből megy. Innentől kezdve levetette európai öltözetét, haláláig "rubaskát", azaz orosz inget viselt, és nagy elhatározásra jutott. Megtalálva életcélját, úgy döntött, életét a szegények megsegítésére szenteli. Az anyagi forrás és a nemes lélek mindenesetre adottak voltak hozzá. Egy percig sem tétlenkedett. Szibériába indult, hogy a száműzötteknek és a foglyoknak rokonaik által küldött csomagjaival vigaszt nyújtson. Itt kutatásokat folytatott az eltűntnek nyilvánított magyar katonák után is. Az első világháború előtt Budapestre ment. A kapitányságon dolgozott Szimon István rendőrfőkapitány alkalmazásában, s igen testhez álló feladatkörben: a Ferenc József híd turuljáról megmentett öngyilkosjelölteket próbálta jobb belátásra bírni, s az életkedv tüzét szítani bennük. Sorozatos jótéteményei miatt a sajtótermékek állandó szereplője volt. Róla lehetett írni, hiszen állandóan mozgásban volt: a Kálvin téri, Kálváriai téri, Haller téri, a városligeti s az Almássy téri ingyenkonyháján ebédet osztott a szegényeknek. S noha az ellátás nem volt fejedelmi, de az éhezőknek igencsak számított, hogy van betevő falatjuk, ráadásul teljesen ingyen. Róbert bácsi a nagy gazdasági világválság időszakát próbálta könnyebbé tenni azáltal, hogy éjjeli menedékhelyeket tartott fenn, és teát osztott. Folyamatosan adományokért kilincselt a gazdag, befolyásos embereknél. Neve fogalommá vált, tisztelték és szerették, 1930. május 2-án mégis el kellett hagynia az országot. A vád: sikkasztás. Azt állították, hogy Róbert bácsi az adományok nem csekély részét bizony saját részre használta fel, vagyis az általa támogatott szegények "vagyonából" élt. Letartóztatni nem lehetett, mivel török állampolgár volt, ezért egyetlen megoldásként a kiutasítást választották. Hogy mi igaz a vádakból, a mai napig nem tudni, de tény, hogy Feinsilber Róbert aligha szorult rá a lopásra, családja révén tekintélyes vagyonnal rendelkezett.. Ő maga így reagált a vádakra: "Rágalom! Én azelőtt is gazdag ember voltam, és a sajátomból is sokat adakoztam. Édesapám milliomos volt Konstantinápolyban." Idős korára elhatalmasodott rajta az elmebaj, s életét a steinhofi tébolyda falai közt fejezte be 92 éves korában.
NEMbulvar - Giczei Betty
|
 |
|
A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.
Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|
 |
|