A Közösségi Bormarketing Alap támogatásával idén négy alkalommal tartanak Borszerdát az akcióhoz csatlakozó éttermek, amelyek vállalják, hogy az itallapjukon szereplő magyar borokat féláron kínálják vendégeik számára. A tematika szerint a június 30-i esemény a hazai fajtákról, magyar borkülönlegességekről szól, az augusztus a könnyű fehérekről és a rozékról, az őszi a testesebb fehérekről és a könnyű vörösekről, az utolsó pedig az új borokról és a karácsonyra szánt nemes italokról.
A borszerda.hu honlapon a jövő heti rendezvényre csaknem 200 étterem regisztrált, de pincészetek és nagykereskedők is szép számmal csatlakoztak.
Az akcióban részt vevő éttermek a vendégeket olyan menüsorokkal várják, amelyek kivételes kulináris élményt jelenthetnek a tipikusan magyar szőlőfajták kitűnő boraival párosítva. A beérkezett menütervek közül neves borászokból, vendéglősökből és szakírókból álló zsűri választja ki a legizgalmasabb, legharmonikusabb kombinációkat.
Még mindig nincs borkultúra Magyarországon. Érezni kell a bor ízét, zamatát, hőfokát, s az sem mindegy, hogy milyen pohárból fogyasztja az ember - mondta el Benke László mesterszakács, a zsűri tagja a kedden tartott sajtóbeszélgetésen Budapesten, hozzátéve: a gasztronómia koronája a borfogyasztás.
Buday Péter mesterszakács - aki szintén a zsűri tagja - arra hívta fel a figyelmet, hogy az embereket meg kell tanítani a borkóstolásra, az étel és a bor együttes harmóniájának élvezetére. Véleménye szerint a vendégeknek különleges élményben lehet részük, ha a Borszerdán az étterem szakemberei elmondják, melyik étel milyen borral harmonizál és hogyan kell a megfelelő módon kóstolni.