NEMbulvar.hu
Gondolkodó

Nagy találmányok - A biztosítótű

2010. MÁRC. 12. 12:00

A minden háztartásban megtalálható, egyszerű, ám nagyon hasznos biztosítótű hosszú múltra tekint vissza, de mai formájában csupán 1849 óta létezik. Egy amerikai illető, Walter Hunt találta fel.

Az ókorban is használtak tűket a testen mesteri redőkbe rendezett ruházat rögzítésére, ezeket a készségeket pedig fibuláknak hívták, és a rögzítésen túl díszítő, rangjelző funkcióval is rendelkeztek. A legkorábbi ismert fibula háromezer ötszáz éves és az egykori mükénéi kultúra feltárásán munkálkodó régészek bukkantak rá. Fibulák nemcsak az ókori görögök, rómaiak sírjaiból kerültek elő, de a honfoglalás kori magyarok is előszeretettel használtak ilyeneket.
A kisméretű és teljesen biztonságos rögzítőtű feltalálója, Walter Hunt 1796-ban született. Fiatal éveit Lowville-ben töltötte, ahol a helyben szokásos munkával, molnárkodással kereste a kenyerét. Buzgón javítgatta, tökéletesítette a környékbeli malmokat, melyek ügyes és hatékony szerkezetekké váltak újításai nyomán. Hunt aztán 1826-ban költözött New Yorkba, ahol már műszerészként dolgozott.
Mint műszerész nemcsak a biztosítótűt, de számos egyebet is feltalált. Nevéhez fűződik például a varrógép is (e szerkezetet 1834-ben alkotta meg, de megijedt attól, hogy a villámgyors varrásra képes szerkezet ezernyi szabómestert tesz majd munkanélkülivé, így hagyta feledébe merülni - míg aztán Elias Howe újra feltalálta), múlhatatlan érdemeket szerzett a korai ismétlőfegyverek fejlesztésében is, de tervezett még utcaseprő gépet, késélezőt, kerékpárt, műkövet és jégen mozogni képes csónakot is.
Bár Hunt briliáns elméjű feltaláló volt, üzletembernek élhetetlen. Fillérekért kótyavetyélte el ötleteit, a biztosítótű ötletét is olcsón, mindössze négyszáz dollárért (kb. kétmillió forintért) adta el a W R Grace and Company részére (amely ennek sokszorosát kaszálta később). Hunt a találmányt egyébként szorult helyzetében ötlötte ki: tizenöt dollárnyi adóssága rendezése érdekében kezdett el azon töprengeni, honnan szerezhetné meg az összeget, a kezében gyűrögetett drótdarab pedig biztosítótűvé alakult. Azonnal meglátta a benne rejlő lehetőséget, azt, hogy a szerkezet képes úgy rögzíteni egymáson két szövetdarabot, hogy nem sebzi meg az óvatlan nyúlkálók ujjait...
A feltaláló 1859-ben halt meg, de a máig változatlan formában gyártott biztosítótű őrzi emlékét.

NEMbulvár - Szalkai Tamás


Rekordsebességet ért el az elektromos autó

Minden elődje rekordját megdöntötte a Buckeye Bullet elnevezésű amerikai elektromos autó: Utah állam sivatagjában egymérföldes szakaszon óránkénti 495 kilométeres átlagsebességet ért el, míg csúcssebessége 515 km/h volt.

Otto Lilienthal, az ember madárszárnyakon

A 19. század végén egy gázkazán- és bányagépgyártással foglalkozó német mérnök, a repülőszerkezetek szenvedélyes tanulmányozója maga építette siklóernyőjével először tett utazást a levegőben. Egyesek szerint ezen alkalom a repülés születésnapja.

Nagy találmányok - A hárompontos biztonsági öv

Ma már minden szériában gyártott személyautó tartozéka a hárompontos biztonsági öv, amely milliók életét menti meg évente. Ahogyan annyi más találmány, ez is a repülőgépiparból érkezett az autóiparba, feltalálója pedig a legendásan biztonságos Volvo gépkocsik megalkotásában részt vevő Nils I. Bohlin volt.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.