NEMbulvar.hu
Oktatás

Ezüstérmesek lettek a debreceni joghallgatók az ENSZ világversenyén

2009. DEC. 23. 09:33

Ezüstérmesek lettek a Debreceni Egyetem jogászhallgatói az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szakmai támogatásával megrendezett jogesetmegoldó világversenyen.

A dél-afrikai Pretoriai Egyetemen december közepén megrendezett döntőben a Kató Bernadett és Várvölgyi Csaba harmadéves joghallgatók alkotta duó hatvan ország csapata közül érdemelte ki a dobogós helyezést. A csapatok teljesítményét Navanethem Pillay, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának elnökletével öttagú zsűri értékelte - olvasható a Debreceni Egyetem keddi közleményében.

A világ minden tájáról érkező joghallgatóknak két fiktív ország, Livokia és Gallopia nemzetközi jogi vitáját kellett megoldaniuk. A jogeset központi kérdése az volt, hogy Gallopia egyik - livokiai befolyás alatt álló - szakadár tartománya önállónak tekinthető-e, valamint felelőssé tehető-e egyes feltételezett terroristák tulajdonának kisajátításáért.
 
A versenyzőknek egy képzeletbeli nemzetközi emberi jogi bíróság előtt a felperes kérelmező, valamint az alperes, bepanaszolt állam szerepét egyaránt magukra kellett ölteniük, 3000-3000 szóban kifejtve álláspontjukat.
 
"Érvelésünkben nem csupán az emberi jogok nemzetközi védelmének alapszabályait és a releváns nemzetközi testületek gyakorlatát, hanem napjaink nemzetközi jogának olyan aktuális kérdéseit is elemeztük, mint Észak-Ciprus, Dél-Oszétia vagy Koszovó jogi helyzete. A verseny keretében mind felperesként, mind alperesként ki kellett fejtenünk álláspontunkat a Kijevi Nemzeti Egyetem csapatával szemben" - magyarázta Kató Bernadett.


MTI


Kóstolja meg Magyarországot!

A szervezők szándéka szerint szeptember 17-18-án valamennyi hazai tájegység híres ételeit felszolgálják majd a Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű gasztronómiai rendezvényen a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban.

Vietnam ízei - Nem a kedvencem!

Valóban nem a kedvencem, pontosabban "a" Nem a kedvencem a vietnami ételek közül! Ez az olajban ropogósra sütött, mindenféle jóval megtöltött rizstészta-tekercs persze csak az egyetlen a számos egzotikus és ínycsiklandó finomság közül, amiért érdemes a délkelet-ázsiai országba látogatni.

Autizmussal kapcsolatos szemléletformáló középiskolai programsorozat indult

Az autizmussal kapcsolatos információk bővítését, valamint az autistákkal szembeni és általános szociális érzékenység és tolerancia erősítését tűzte ki célul az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) a szerdán középiskolások részére indított "szemléletformáló osztályfőnöki óra" programsorozattal.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.