A közönség láthatja egy 1993-as fotón a Hungaroringet madártávlatból, Plácido Domingo operaénekest a 2008-as verseny nézőjeként és egy versenyjelenetet 1986-ból, amikor az első Magyar Nagydíjat rendezték. A képeken mások mellett Jacques Villeneuve, Kimi Raikkönen, Lewis Hamilton és Felipe Massa, valamint Baumgartner Zsolt és Gerhard Berger autóversenyzők láthatók.
Ahhoz, hogy jó képek készüljenek, szerencsésnek kell lenni és érdemes felkészülni mindenre, ami történhet a pályán. Jó helyen kell lenni jó időben - mondta a megnyitón John Townsend fotográfus, akinek a magyarországi futamokról készült fotóiból válogatták össze a tárlat anyagát. Hozzátette azt is, hogy az egyik legkedvesebb képe 1992-ben készült és a dobogósokat örökíti meg, köztük a brit Nigel Mansellt.
A megnyitón résztvevő Jaime Alguersuari Forma 1-es pilóta hangsúlyozta: 7-8 éves korában kezdte figyelni a versenyeket, kedvence Michael Schumacher német és Fernando Alonso spanyol autóversenyzők voltak. Véleménye szerint a magyarországi környezet megfelel a versenynek, jól érzik itt magukat.