Néhány igazán peches szülő - a vizsgált személyek 12 százaléka - kevesebb mint 2 és fél órát tud éjszakánként aludni. A szakemberek kimutatták, hogy a rendszeres rövid szunyókálásokat is beleszámítva, az anyák és apák többsége összességében hathónapnyi alvástól esik el két év alatt.
A kutatásban több mint ezer szülőt kérdeztek meg.
A szülők nagymértékű alváshiánytól szenvednek, ami hangulatingadozásokhoz, depresszióhoz és veszekedésekhez vezet, és olykor az is előfordul, hogy szakítanak - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.