NEMbulvar.hu
Nálunk

Négy Nemzeti Technológiai Platform működik együtt a versenyképes magyar gyógyszerkutatásért

2010. JÚL. 10. 18:36

Bár Magyarország erős gyógyszerkutatási és fejlesztési tradícióval rendelkezik, jelenlegi hazai és nemzetközi szereplései, valamint sikerrátája messze elmarad lehetőségeitől. hiába rendelkezik azonban több mint 100 éves múlttal és szakmakultúrával itthon, az utóbbi években jelentősen romlott a versenyképessége.

Az ágazatban rejlő képességeket kiaknázva az Európai Unió olyan vezető országaihoz is felzárkózhatnánk, mint Németország vagy Anglia - hangzott el kedden azon a sajtótájékoztatón, amelyet négy nagy Nemzeti Technológiai Platform rendezett, hogy aláírással is megerősítsék összefogásukat a hazai gyógyszerkutatás és fejlesztés versenyképessége érdekében.

A gyógyszeripar a világ egyik meghatározó innovatív iparága, amely a magyar gazdaság fejlődése szempontjából is stratégiai jelentőségű. Négy, a gyógyszerkutatásban és -fejlesztésben közvetlenül, illetve közvetve érintett Nemzeti Technológiai Platform (NTP) - az Innovatív Gyógyszerek Kutatására Irányuló, a Biotechnológiai, az Integrált Mikro/Nanotechnológiai, valamint a Genomikai Nemzeti Technológiai Platform - összefogott, hogy az ágazat a múlt hagyományait követve továbbra is prosperáló iparág maradjon. Ennek érdekében együttes erővel igyekeznek megszüntetni a fejlődés útjában álló szűk kereskedelmi szakmai fórumokon közösen lépnek fel, valamint pályázati tevékenységüket is összehangolják. Kidolgozzák az ún. prekompetitív (verseny előtti, közösen művelhető) területekre vonatkozó együttműködés módozatait, a gyógyszer K+F közérthető ismeretterjesztését, a társadalmi elfogadottság növelését.

A felsőoktatás, a kutatás, valamint az ipar szereplőit felölelő platformok célkitűzései megegyeznek a Kormány által 2009-ben elfogadott Magyar Gyógyszeripari és Biotechnológiai Akcióterv szándékaival is, mely többek között kimondja a gyógyszeripari és biotechnológiai K+F tevékenységeket támogató programok segítését, a K+F ráfordítások folyamatos nyomonkövetését, a gyógyszeripari és biotechnológiai KKV-k forrásokhoz való hozzáférésének támogatását, a klinikai helyek jobb hasznosítását, valamint a szakember-utánpótlás fontosságát.

A platformvezetők egybehangzó álláspontja, hogy a gyógyszeripar fellendüléséhez nemcsak az infrastrukturális, de a szellemi kapacitások is elengedhetetlenek. A Nemzeti Technológiai Platformok 2010. július 6-án aláírt közös nyilatkozatát a szervezetek vezetői - Prof. Dr. Vas Á Duda Ernő (Biotechnológiai NTP), Prof. Dr. Nagy László (Genomikai NTP), illetve Prof. Dr. Bársony István (Integrált Mikro/Nanotechnológiai Rendszerek Platformja) jegyzik.
Az NTP vezetők szerint a most elhatározott közös fellépés azonban csak akkor járhat sikerrel, ha az innováció-finanszírozásban jelenleg tapasztalható, remélhetőleg csak átmeneti kormányzati megszorítás miatt leblokkolt állami K+F kifizetések nem teszik kockára az eddigi eredményeket, a résztvevő KKV-k és intézmények fejlesztéseinek ellehetetlenülését.


NEMbulvar


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.