NEMbulvar.hu
Emlékkönyv

Varázsló volt - 99 éve született Rodolfo

2010. MÁJ. 20. 19:55

Rodolfo, valódi nevén Gács Rezső, Budapesten született 1911. május 16-án, a Józsefváros legmélyén, a Nagyfuvaros utcában.

A környéken egymást érték a pálinkamérések, nyilvánosházak. Édesanyja Wolf Katalin, édesapja Gross Ignác. Testvérei: András és Emma. Édesapja eredetileg nyomdász, majd egy helyi pálinkamérés tulajdonosa. Rezső csendes, nagyon visszahúzódó gyermek volt. 4 elemit és 4 polgárit végzett, elsősorban anyagi okokból. Tizennégy éves korában inasnak adták a Gál úridivat-üzletbe. Eredeti neve Gross Rezső, amit 1945 decemberében Gács Rezsőre magyarosított.
Bűvészkedésre egy kínai gyöngyárus inspirálta, aki megtanított neki egy bűvészmutatványt a dunai kavicsokkal. Odry Zuárd karolta föl és tanította az 1920-as évek második felében. Gyakori közös bemutatkozásaik után első önálló fellépését is mestere menedzselte, s ettől fogva Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni az ifjú mágust. Ekkor kapta Rodolfo Grosso művésznevét.
1930 decemberében felvételét kérte a Magyar Amateur Mágusok Egyesületébe, de nem vették fel. Elhatározta, hogy leteszi a hivatásos artistavizsgát, időpontot kért, és három nap múlva a Royal Orfeumban megtartott, nagy sikerű vizsgabemutatót követően, 1931 januárjától tagja lett a Magyar Artista Egyesületnek. A fiatal, fekete, angol bajuszos bűvész könnyebb érvényesülése érdekében néhány reklám-trükkel próbált magának nagyobb publicitást szerezni. Az ujjelvágás, a zsilett-evés, valamint a nadrágtartó, nyakkendő és mindenféle személyes tárgy ellopása, majd többszöri visszaadása mára már legendává vált.
Ettől kezdve a profi bűvészt a főváros számos ismert és kedvelt mulatóhelyén (Arizona, Clarusse, Alpesi Falu, Moulin Rouge) szerződtették hosszabb-rövidebb időre. 1935 őszén feleségül vette Nádor Olgát, akivel félévszázados házasságban töltött színes, változatos és - a művészvilág számára példamutató - harmonikus életet.
A csapatot a két Latabár (Árpád és Kálmán), Feleki Kamill, Halmai Imre, Fokker Géza, valamint Alfonzó és Rodolfo alkotta, s Vogel Eric jelmeztervezővel megerősített nagyszerű társulat a Moulin Rouge hazai és külföldi közönségét rendszeresen szórakoztatta.
Rodolfo 1939 elejétől kilépett a társulatból, s önálló revücsoportot hívott életre. Először Bulgáriában töltöttek két hónapot, majd Athén és Szaloniki volt a következő állomás. Isztambulban a Turán Varieté szerződtette őket, majd 1940 augusztusáig Egyiptomban turnéztak. Ezt követően a pesti Royal Orfeum adott lehetőséget a rendszeres fellépésekre. Egy kényszerű monori tartózkodás után 1941-43 között Kassa, Kolozsvár, Ungvár, Szabadka, Kecskemét, Újvidék közönsége többször is tapsolhattak neki. A háborús munkaszolgálat után 1945-ben az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották. Vidéki turnéira igen gyakran elkísérte - a később hazáját elhagyni kényszerült - Karády Katalint.
1948-tól művésztársával, Alfonzóval lépett föl állandóan, majd 1950-től a Latabár-brigád tagjaként haknizott országszerte. 1956-ig nyolc éven át volt az Artista Akadémia, illetve az Állami Artista Iskola tanára. Az 1960-as évektől tagja az Artistaképző Intézet állami vizsgabizottságának. 1956 után a volt Szovjetunió nagyobb városai (Moszkva, Leningrád, Riga) mellett viszonylag hosszabb ideig tartó meghívást kapott Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, Luxemburgba, valamint jó két évtized alatt 50 alkalommal Zürichbe.
1967-től állandó meghívottként vett részt a bűvészek világkongresszusain (például Baden-Baden, Amszterdam és Bécs). Ötvenedik születésnapja alkalmával az Érdemes művész, 1971-ben pedig (nyugdíjba vonulásakor) a Kiváló művész kitüntető címet kapta meg. 1962-től a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál (MACIVA) állt alkalmazásban, s jelentős érdemeket szerzett az új Fővárosi Nagycirkusz helyreállításában (1971).
Utolsó nyilvános fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon. (Rodolfo: Vigyázat! Csalok!) 1987. január 25-én hunyt el Budapesten.
Sikereinek valódi forrása számainak tökéletes kidolgozása és a közönséggel való kapcsolatteremtő képessége. Nyugdíjas korában is napi négy órát gyakorolt. Szlogenjévé vált mondata: "Figyeljék a kezemet, mert csalok!" Hitvallása is a következő volt: "Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt." Rengeteg trükköt ismert, saját elmondása szerint, kb. 1000-et tudott bármikor színpadon bemutatni.

NEMbulvár - Bozsán Eta


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.