NEMbulvar.hu
Mesterségek

Az első magyar sakk-világbajnoknő - Polgár Zsuzsa

2010. MÁRC. 01. 18:46

Négyszeres világbajnok volt a kilencvenes évek végén, tíz olimpiai érem tulajdonosa, egy olyan sportágban, amely egyszerre művészet és stratégiai játék. 1996. február 20-án szerzett először sakkvilágbajnoki címet Polgár Zsuzsa.

A híres Polgár lányok közül a legidősebb. Testvéreihez hasonlóan már szinte a járókában megtanulta a játék lépéseit, és óvodás kora óta csodagyerekként tartották számon. Édesapja, Polgár László volt az edzője, aki Nevelj zsenit! című könyvében azt mondja, hogy nincs veleszületett tehetség, hanem tanulással kell fejlesztenünk képességeinket.
Zsuzsa és testvérei számára a szülőknek sikerült szerencsés körülményeket teremteniük. A szülők nem adták iskolába lányaikat, hanem otthon tanították őket, amivel ki is vívták a hatóságok zaklatását, és a sajtó érdeklődését. Polgár László úgy tervezte, hogy Zsuzsát matematikusnak képezi, de a lány egy szerencsés véletlen folytán maga vette kézbe a jövőjét. "Egy nap váratlanul, amikor épp új játékszer után kutatott, kinyitott egy szekrényt, és kiesett belőle egy sakk-készlet. Megkérdezte anyját, hogy mi az, erre ő azt felelte: ez egy sakk-készlet, de ebben nem igazán tudok segíteni neked, mert nem tudok sakkozni... várd meg, amíg apád hazaér, és ő majd boldogan megtanít rá".
A Polgár család történetében visszamenőleg egyetlen kimagasló képességű sakkjátékost sem ismertek. Édesapja maga is csupán amatőr volt. Mégis meggyőződéssel vallotta, hogy lányából bármilyen területen zsenit faraghat, mindaddig, amíg engedelmes tanítványnak bizonyul. Zsuzsa, bár gyermekkorát a sakknak szentelte, egy okból mégis sokkal nehezebb volt kivívnia a zseniális jelzőt. A hetvenes évek elején a sakk világát szinte kizárólag a férfiak uralták. Zsuzsa tizenegy esztendős, amikor Várnában a női nagymesterversenyen holtversenyben első, majd Londonban megnyeri a tizenhat éven aluliak nem hivatalos világbajnokságát. Hamarosan olyan lépésre szánja magát, ami a meglehetősen szokatlan a sakk világában: eredményei alapján serdülőkorában megszerzi a férfi nemzetközi nagymesteri fokozatot!
1992-től elindulhat a női világbajnoki címért vívott küzdelmekben is. A döntő páros mérkőzésen a grúz Nana Joszelianival szemben alulmaradt. 1996 februárjában a kínai Hszie Csün kihívója lehetett, az első partit még elvesztette, de aztán egyre inkább fölénybe került, és végül igen nagy fölénnyel, 8,5-4,5 arányban sikerült diadalmaskodnia. Akkor már két esztendeje New Yorkban élt, férjhez ment és gyermeke is született. Új lakóhelyén megalapította a Polgar Chess Center nevű privát sakk klubot, amelynek van gyermek és felnőtt szakosztálya is, valamint, hogy a sakkot népszerűsítse, létrehozta a Susan Polgar Alapítványt. Kisfia, Thomas hatévesen már országos gyermek sakk bajnokságot nyert.

NEMbulvár - PV


Rekordsebességet ért el az elektromos autó

Minden elődje rekordját megdöntötte a Buckeye Bullet elnevezésű amerikai elektromos autó: Utah állam sivatagjában egymérföldes szakaszon óránkénti 495 kilométeres átlagsebességet ért el, míg csúcssebessége 515 km/h volt.

Otto Lilienthal, az ember madárszárnyakon

A 19. század végén egy gázkazán- és bányagépgyártással foglalkozó német mérnök, a repülőszerkezetek szenvedélyes tanulmányozója maga építette siklóernyőjével először tett utazást a levegőben. Egyesek szerint ezen alkalom a repülés születésnapja.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.