NEMbulvar.hu
Nálunk

Autizmus világnap: kék színű lesz a Parlament csütörtökön

2010. MÁRC. 31. 20:58

Kék színnel világíttatja ki a Parlamentet az Autisták Országos Szövetsége (AOSz) csütörtökön, az autizmus világnapjának előestéjén.

A világméretű akciót az Autism Speaks amerikai szervezet indította el azzal a céllal, hogy az egész bolygón felhívja a figyelmet az autizmussal élő emberekre. A budapesti Parlament mellett kékbe borul egyebek mellett az Empire State Building és a Madison Square Garden is - közölte Zeliska Ildikó, az Autisták Országos Szövetsége munkatársa. A világban 67 millió, Magyarországon mintegy 60 ezer autista ember él.

A szakemberek szerint ez a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon. Idén több gyereket diagnosztizálnak majd világszerte autizmussal, mint cukorbetegséggel, rákkal vagy AIDS-szel együttvéve.
 
Az AOSz a kormány megbízásából 2008-ban kidolgozta az Országos Autizmus Stratégiát, amely többek között érinti a diagnosztikát, az oktatást – beleértve a felnőttképzést – a rehabilitációt és a foglalkoztatást is. A világnapon beszélni kell arról, hogy hol tart a stratégia megvalósítása, mert 2020-ig a diagnosztizált gyermekek száma meg fog ötszöröződni, erre pedig az országnak fel kell készülnie. A szervezet azért küzd, hogy a Magyarországon élő autista emberek sehol, semmilyen körülmények között ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, és hogy a magyar társadalom megismerje ezt az állapotot. Az autizmus túl sok ember érint ahhoz, hogy csak a világnapon kerüljön szóba.
 
Az autizmus világnapját 2008-tól tartják április 2-án az ENSZ kezdeményezésére, hogy ráirányítsák a figyelmet az autista emberek problémáira és folyamatosan növekvő számukra.
 
A kezdeményezésről az érdeklődők a
www.lightitupblue.org oldalon tájékozódhatnak.


MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.