NEMbulvar.hu
Náluk

Éjszakai repülésre indult a napelemes repülőgép

2010. JÚL. 07. 21:54

Magasba emelkedett szerdán Bertrand Piccard svájci kalandkereső léghajós napelemes repülőgépe, amely rövidebb tesztrepülések után ezúttal egynapos, éjszakai órákat is magában foglaló próbaútra indult.

Napfény mentes időszakban a gép a kollektorok által napsütésben összegyűjtött energiát használja fel. A Solar Impulse nevet viselő szerkezet a svájci Payernéből vágott neki az útnak. Egészen 8500 méteres magasságig emelkedik, és ezen a szinten marad napnyugtáig. A gépnek ez idő alatt kell összegyűjtenie annyi energiát, hogy éjszaka is a levegőben tudjon maradni.
 

Napnyugta után mintegy két órával a Solar Impulse megkezdi süllyedését 1500 méterre, az éjszakát ezen a magasságon repüli végig, míg csütörtökön fel nem kel a Nap. A szerkezet nem sokkal ezután előkészül a landolásra.
 
Az ötvenkét éves Piccard gépe az eredeti tervek szerint július 1-jén indult volna első éjszakai útjára, technikai gondok miatt azonban azt az utat el kellett halasztani. Mint kiderült, a telemetriás rendszer egyik elektronikus alkatrésze hibásodott meg, ezáltal ellehetetlenült az adatátvitel az ellenőrzőközpontba.
 
Az eredeti foglalkozását tekintve pszichiáter férfi azt tervezi, hogy a Solar Impulse-szal 2013-ban megkerüli a világot. A napelemes, karbonszálas repülő fesztávolsága 63,4 méter, súlya pedig mindössze 1600 kilogramm. A szárnyak felületén 12 ezer szilíciumcellát helyeztek el, azok gyűjtik be a Nap energiáját a négy, egyenként 10 lőerős villanymotor működtetésére.


MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.