Csábító címek, sztárszereplők és új rendezők a Szegedi Szabadtérin
2010. MÁRC. 12. 12:02
Saját produkciók, a zenés színházak legcsábítóbb címei, sztárok és népszerű művészek, akik még soha nem játszottak a Dóm téren. A 2010-es évadra jellemző bátor vállalások, valamint a meghívott alkotók és művészek névsora is jelzi azt, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok tudatosan szeretne nyitni az új művészi megnyilvánulásokat hozó rendezők és alkotók felé.
 Olyan sztárok is fellépnek idén a Dóm téri színpadon, akik eddig sosem játszottak itt, valamint két olyan rendező - Novák Eszter és Bagó Bertalan - is felkérést kapott, akik most először rendeznek a Szabadtérin. Már május 22-én kezdetét veszi a szabadtéri 2010-es évada egy különleges "nulladik nappal": az idén 100 éves Dél-magyarország Szuperkoncertjével, amelyen fellép többek között Ákos. Novák Eszter rendezésében láthatja a közönség az évad első bemutatóját, a My Fair Ladyt, a musicalek klasszikusát, mely műfajilag az operett és musical határán mozog. Novák először rendez a Dóm téren, bár táncosként többször szerepelt ezen a színpadon, a Szegedi Néptáncfesztiválokon. A tatabányai Jászai Mari Színház meghatározó rendezője koncepciójában az erőteljes tömegjelenetek, látványos show-elemek a meghatározók, amire alkalmat is adnak a darabbak látható színes forgatagok, a piactéri, grandiózus báli és lóverseny-jelenetek. Érdekesség, hogy a koreográfus a rendező testvére, Novák Péter lesz, aki idén a Dózsa című produkció címszereplőjeként is képviselteti magát a Dóm téren. A My Fair Lady főbb szerepeiben a hazai filmrendezők által jelenleg legfoglalkoztatottabb fiatal színésznőt, Tompos Kátyát, az Örkény István Színház kiváló művészét, Széles Lászlót, a Vígszínház legendás művésznőjét, Venczel Verát, a Madách Színházhoz kötődő közönség-kedvenc Gálvölgyi Jánost, a Katona József Színház vezető színészét, Bezerédi Zoltánt valamint a filmes munkái alapján is egyre népszerűbb, fiatal Szabó Kimmel Tamást láthatjuk. Az előadást Silló István valamint Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője dirigálja. Kesselyák idén rendhagyó módon nem rendez a szabadtérin, azonban több produkció zenei vezetője és karmestere is lesz, és természetesen az összes előadás próbáit felügyeli. A Dózsa címszerepében tér vissza a tánc műfajához Novák Péter, aki nyáron éppen annyi idős lesz - negyven -, mint a történet idején a parasztfelkelés vezetője. Zsuráfszky Zoltán rendezésében láthatják a nézők a Dózsa György tetteit elmesélő "tánckrónikát", melyben Szarka Tamás (Ghymes) egyes dalok szerzőjeként és színpadi zenészként, énekesként is közreműködik. A XXIV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál gálájaként színre kerülő előadás kerek történetként kerül színpadra. A Honvéd Táncszínház, a Szeged Táncegyüttes, a Fővárosi Bartók Táncegyüttes, valamint a nyíregyházi Táncművészeti Iskola növendékei is fellépnek a Dózsában. A Budapesti Operettszínház Operett-opera gáláját Béres Attila rendezi, aki tavaly már bizonyított a Dóm téren. Akkori felkérése is jelezte azt a törekvést, miszerint a rendezői középgeneráció bevonásával új művészeti irányt hozó alkotók felé nyit. Az operett műfajában jeles színészek - így Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika, Kállay Bori, Szendy Szilvi, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Csere László, Peller Károly és Faragó András - most egy másik műfajban kalandozhatnak a sztárvendég, a nemzetközi operadíva, Miklósa Erika közreműködésével. Kero (Kerényi Miklós Gábor), a legjelentősebb hazai musicalrendező idén a Szabadtérin tér vissza operarendezőként, tíz éve nem hódolt ennek a műfajnak. Nagy sikerű operarendezések kötik őt Szegedhez. Idén a Carment állítja színpadra a Dóm téren. Elmondása szerint Bizet operájában a hallatlanul népszerű zene mellett az a furcsa drámai vonal és a füstös erotika érinti meg, amely tele van misztikával és tragikummal. A produkció szereposztása nemzetközi: több ország operaénekese is szerepet kapott benne. A tüzes, forróvérű cigánylányt, Carment Schöck Atala alakítja. Don José szerepében a kiváló lengyel tenort, Arnold Rutkowskit láthatjuk, aki a 2009-es, Domingo által alapított Operalia énekverseny különdíjasa és a maistro lengyelországi koncertjének meghívott vendége volt. Micaela Frankó Tünde lesz. Escamillót az amerikai Lee Poulis játssza - őt a 2008/2009-es évadban a német zenekritikusok az év fiatal énekesének választották. Az előadást Kesselyák Gergely dirigálja. A Hair című musical még sosem szerepelt a Dóm téren, idén Bagó Bertalan rendezésében, fantasztikus szereposztással kerül színre. Bagó - akinek egyik előadását beválogatták az idei POSZT versenyprogramjába - még sosem rendezett a Dóm téren. A népszerű és elismert művész alkotótársa, dramaturgként Bereményi Géza lesz. Az előadás díszletét Vereckei Rita, jelmezeit Túri Erzsébet, a koreográfiát pedig Román Sándor álmodja színpadra. Bagó úgy érzi, a történet ma is rendkívül aktuális, és bár rendezőként a hatvanas évek világát szeretné megjeleníteni a színpadon, az előadás a mai kort és körülményeket is ábrázolja majd. Látványos tömegjelenetekre, filmszerű látványra és vetítésekre számíthatnak a nézők. A főszerepet, Dolhai Attila alakítja, Sheila a lenyűgöző orgánumú és bájos Peller Anna, Bukowski a Vígszínház fiatal és népszerű művésze, Szemenyei János, Woof pedig Kerényi Miklós Máté lesz, aki a Szentivánéji álom Puckjaként vált Szeged kedvencévé.
NEMbulvár - zséta
|
 |
|
Életének 84. évében pénteken elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
Hatvanöt filmet, többségében külföldi alkotók munkáit láthatja keddtől a közönség az idei Nemzetközi Super 8 mm Filmfesztiválon Szegeden.
Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.
Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.
Czóbel Béla, a Kossuth-díjas magyar festőművész 1883. szeptember 4-én született, s 1976. január 30-án hunyt el. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide.
Az idei év a magyarországi klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született.
Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
|
 |
|