NEMbulvar.hu
Visszanéző

Az angol történelem egyik különleges szereplője: VIII. Henrik

2010. JÚN. 29. 08:31

Uralkodása alatt vált le az anglikán egyház a katolikus egyházról. Ő lett az új egyház feje. Ismert volt hat feleségéről, és arról, hogy közülük kettőt, Boleyn Annát és Howard Katalint lefejeztette. Reneszánsz ember volt, aki dalokat és verseket szerzett, kedvelte a kockajátékokat, a bajvívást, a vadászatot és a teniszt is.

A trón várományosának bátyja, Arthur számított, ezért Henrik vallásos nevelésében részesült, azonban Arthur 1502-ben történt halála után ő lett a trónörökös. Apja szeretett volna közelíteni a spanyolok felé, ezért elhatározta, hogy összeházasítja Aragóniai Katalint és a fiát. Katalin előzetesen Arhtur jövendőbelije volt, annak haláláig. A Biblia értelmében ha az elhunyt testvér feleségével kötött házasság fiúgyermek nélküli marad, akkor feloldozás nélkül is házasodhattak volna, azért Henrik megszerezte a szükséges pápai feloldozást.
1509-ben, apja halála után lépett a trónra. Népszerűségének növelése érdekében apjának két leggyűlöletesebb tisztviselőjét felakasztatta. Majd a II. Gyulától kapott diszpenzáció alapján feleségül vette Katalint. Később az angol befolyás érzékeltetésének érdekében csatába vonult, XII. Lajos francia király ellen. Mivel ezek a csaták anyagi haszonnal nem jártak, így mikor ezt felismerte kilépett a cambray-i szövetségből és békét kötött a franciákkal, s XII. Lajos királyhoz adta húgát, Máriát.
Henrik fontos posztot foglalt el az akkori politikai életben. 1516-ban született meg első gyermeke, Mária, aki később "Véres" Mária néven lépett trónra. A róla élő pletykákkal szemben viszonylag kevés nővel volt dolga. Két név maradt fent az utókor számára, Bessie Blount és Boleyn Mária, velük házasságon kívüli kapcsolatot folytatott. A többi állítólagos kapcsolata nem volt bizonyítható.  Blounttól született egy törvénytelen gyermeke is, akit Henry FitzRoy néven anyakönyveztek, ő azonban fiatalon elhunyt. Így a királyt is megakadályozták, hogy biztosíthassa a trónutódlást.
A király egy idő után unni kezdte Katalint, valamint afelől is aggodalmai voltak, hogy csak egy leánygyermeke volt, fiú utódai mind halva születettek. Ekkoriban Boleyn Anna udvarhölgynek kezdett udvarolni, ez azonban még mélyebb ellentétek szült, így felvetődött a válás gondolata. Sok megpróbáltatás után 1532. november 14-én megkötetett a frigy, feleségül vette Boleyn Annát. A Cranmer érsekprímás elnöklete alatt egybegyűlt egyházi bizottság által is szentesítette első házasságának felbontását. Annától szintén leánygyermeke született, a későbbi I. Erzsébet királynő.
Ebből a házasságból sem született fiú gyermeke, felesége azonban igen heves temperamentumú volt, így Henriknek egyre kevésbé volt ínyére a házasság. Miután az asszony másodszorra is elvetélt, Henrikben felvetődött a gondolat, hogy Anna boszorkány, így egy új udvarhölgynek, Jane Seymournak kezdett udvarolni. Feleségét alaptalan vádak alapján bezáratta, majd 1536. május 19-én lefejeztette.
Egy nappal később, Henrik már újra házas volt, feleségül vette Jane-t, aki végre fiú örökössel ajándékozta meg. 1537. október 12-én megszületett Edward trónörököst, anyja azonban még a gyermekágyban meghalt. A parlament ekkor Erzsébetet törvénytelen származású gyermeknek mondta ki, és Edwardot nyilvánította egyedüli törvényes trónörökösnek, még Henrik legidősebb leánya, Mária ellenében is. Henrik nagyon szerette harmadik feleségét, s később mellé is temették el.
Alig telt el egy hónap a király harmadik feleségének halála után, a titkos tanács már kérte, hogy válasszon újabb asszonyt. Feleségül vette hát Cleve-i Annát, azonban Henrik új nejét nem találta elég vonzónak, már házasságkötésük előtt azon gondolkozott, hogyan szabadulhatna meg tőle. Annát a richmondi palotába küldte, ahol nem sokkal később megjelentek a király tanácsadói, és megtudakolták tőle, hogy hajlandó-e elválni, amibe azonnal beleegyezett. Három hónapon belül már el is váltak, mindketten örültek, hogy megszabadultak egymástól. Megállapodásuk értelmében Henrik továbbra is gondoskodott róla, és élete végégig úrnőként élt. Ő járt a legjobban a király feleségei közül.
Hatodik felesége Catherine Howard volt, azonban az ő boldogsága sem volt hosszú életű. Henrik tudomást szerzett az asszony szeretőjéről, félrelépése miatt le is fejeztette. 1543-ban hatodszor is megnősült, ekkor Catherine Parr volt a választottja. A gazdag özvegy segített a királynak rendezni a kapcsolatait két leányával, akik ennek köszönhetően visszakerültek az örökösödési sorba, de kizárólag Edward herceg után. Henrik addigi minden házassága válással végződött, Catherine azonban nem elvált tőle vagy meghalt, hanem túlélte a királyt.
Henrik 55 évesen, 1547. január 28-án hunyt el a whitehall-i palotában, ahol apja kilencvenedik születésnapjára emlékeztek volna.

NEMbulvár - Csesznyik Anita


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.