A tetemes felújítási költségek nagy részét a Vale brazil bányászati óriáscég állja, amely 2015-ig elkötelezte magát, hogy gondoskodik a szobor és környéke állagmegóvásáról.
A katolikus egyház is adakozásra szólította fel híveit. A szobor kicsinyített mását formázó, aranyozott melltűket gyártattak és hét reálért árulják a riói érsekség 252 plébániáján.
A Corcovado csúcsán 8 méter magas talapzaton álló, kőből és cementből készült szobor 30 méter magas és 1,145 tonna súlyú. A szobor építése 1926-ban kezdődött egy brazil mérnök, Heitor da Silva Costa tervei alapján, aki összes ezzel kapcsolatos jogát átadta a katolikus egyháznak. A szobrot egy lengyel származású francia szobrász, Paul Landowski faragta ki és 1931-ben adták át, öt évig tartó munkálatok után, amelyek magukban foglalták egy út és egy vasút kiépítését is, hogy a látogatók feljuthassanak a 710 méteres Corcovado tetejére.
Az 1973 óta történelmi műemléknek nyilvánított szobor a brazil nagyváros legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága, évente 1,8 millió látogató keresi fel.