A skandináv dizájn atyja
2010. FEBR. 03. 08:55
Sokan ismerik azt a bizonyos üvegvázát, ami formálhat akár tavat, de egy rénszarvas fejét is. A skandináv dizájn legfőbb éllovasa, Alvar Aalto sokat tett az organikus formák népszerűsítéséért.
 Az akkor még az Orosz Birodalomhoz tartozó kis finn városban, Kuortanéban született Hugo Alvar Henrik Aalto 1898. február 3-án, és nemsokára örökre beírta magát az építészeti és iparművészeti történelembe. 1921-ben diplomázott Helsinkiben, s innen egyenes út vezetett a sikerhez. Két év múlva már önálló építészként dolgozott Jyväskyläben, majd 1927-ben Turkuba költözött, és ott folytatta munkáját. Munkásságát a nagy változások idején kezdte. Ekkor kezdett begyűrűzni az építészetbe a modernizmus, az egyszerű mértani formák használata. A német Bauhaus irányzatot követve tehát Finnországban is átalakult a trend. Aalto tervei azonban eleinte még klasszikus stílusjegyeket is mutattak, így villáiban és középületeiben megtalálható volt a magas tető, az íves lezárás és a timpanon is. Először az 1928-29-ben felépített turkui újságszékház mutatta a bauhausi konstruktivista stílust. Néhány év múlva pedig elkészült Paimióban egy szanatórium Aalto tervei alapján, mellyel végképp felzárkózott a modernizmushoz a vasbeton és az üveg funkcionalista alkalmazásával. Ez volt az első olyan munkája, ahol minden az ő agyából pattant ki, az épülettől kezdve a berendezésen át egészen az utolsó fogantyúig. Ezzel pedig újabb művészeti formák: az iparművészet és a belsőépítészet nyílt meg a tervező előtt. Aaltót a világ leginkább iparművészeti alkotásairól ismeri. Kezdetben a fémvázas bútorok jellemezték, ám finn lévén hamar megtalálta a megfelelő anyagot a nyírfában. Rétegelt lemezből alkotott néha már-már mókás formájú használati tárgyakat, de főleg ülőalkalmatosságokat. Egyik fő munkatársa 1929-től egy turkui műbútorasztalos, Otto Korhonen volt. Hozzájuk csatlakozott az Aaltóhoz hasonlóan szintén építész Aino Marsio, akivel a férfi 1924-ben kötött házasságot. Közös művük volt az Artek vállalat, mely olyan, fából készült bútorokat gyártott, amik nem csak minőségiek volt, de megfizethetők is. Több olyan tervük is volt, melyet ma is erőszeretettel használnak. Így a kétkerekű zsúrasztal vagy az egymásra helyezhető, kerek zsámolyok. Az Iittala cégnek tárgyakat is tervezett, melyekkel szintén nagy sikert aratott. Ilyen volt a híres, az organikus formákat leginkább megmutató Savoy nevű üvegváza, melyet különféle méretekben és színekben ma is forgalmaznak. Nem beszélve a geometrikus mintákkal díszített lakástextilekről, melyek stílusa ma is meghatározó Finnországban. Hamarosan világhírre is szert tett a csak rá jellemző, természeti formákat idéző épületeivel, tárgyaival, így angol és amerikai cégek is importálni kezdték a nevével fémjelzett termékeket, 1938-ban pedig kiállítása nyílt a New York-i Museum of Modern Artban. Aalto a világ sok tájára vitte el hazája hírét, hiszen ő tervezte 1937-ben a finn pavilont a párizsi világkiállításra és az 1939-es New York-i expón. Neki köszönhető az is, hogy a finn és ahogy közismertebb, a skandináv dizájn máig követendő stílusirányzat a lakáskultúrában. Helsinkiben áll többek közt egyik utolsó terve, az 1971-ben felépült Finlandia-ház. Életének utolsó három évtizedét is a városban töltötte 1976. május 11-i haláláig.
NEMbulvár - Szepesi Krisztina
|
 |
|
Életének 84. évében pénteken elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
A Shrek és a Kung Fu Panda újabb fél-fél órás epizódját láthatják ősszel az amerikai nézők a televízióban.
Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.
Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.
Czóbel Béla, a Kossuth-díjas magyar festőművész 1883. szeptember 4-én született, s 1976. január 30-án hunyt el. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide.
Az idei év a magyarországi klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született.
Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
|
 |
|