NEMbulvar.hu
Visszanéző

Gandhi tanai

31-JAN-2010 09:28 PM

Az India függetlenségének kivívásában múlhatatlan érdemeket szerző Mahatma Gandhi roppant teljesítményével nem volt elégedett minden honfitársa. A kontinensnyi brit gyarmat egy része India néven alakult állammá, ám néhány belőle kiszakadt tartományból Pakisztán lett - többek között ezt nem bocsátották meg neki, és ezért követtek el ellene halálos merényletet 1948. január 30-án.

Az angolok igája alól felszabadult Indiát függetlensége megválaszolatlan kérdések sorával állította szembe. Legégetőbb közülük a birodalom hindu és muzulmán lakosságának ellentéte volt, mely parázsként szunnyadt a brit korona uralmának idején, ám lángja fellobbant a szabadság kivívását követően. A Pakisztánként megalakult muzulmán állam területéről hinduk százezrei menekültek el, válaszul Indiában is zaklatták, megtámadták a muzulmánokat. 

Sok indiai Gandhit hibáztatta a kialakult helyzetért, Pandzsáb és Kasmír tartományok elszakadásáért. A Mahatma 1869. október 2-án született, Mohandász Karamcsand Gandhi néven. Családneve a gazdag kereskedők kasztjára utalt, melyhez tartozott. Tehetős helyzete lehetővé tette számára az elérhető legmagasabb szintű oktatást, Nagy-Britanniában szerzett jogi diplomát, majd egy indiai cég jogtanácsosa lett. Amikor azonban mind gyakrabban szembesült azzal, hogy a britek mennyire lenézik honfitársait és kizsákmányolják országát, a hinduk jogaiért síkra szálló nacionalista vált belőle. Egyedülálló, a hindu tanításokon alapuló politikai ars poeticájának lényege az volt, hogy az igazság ereje mindent legyőz, aki pedig jó ügyért harcol, békésen, erőszak alkalmazása nélkül is célt ér majd. Tanait egyre többen követték, az első világháború éveire pedig a Nagy-Britannia befolyásának letöréséért, India függetlenségéért harcoló mozgalom vezéralakja lett. Tevékenységéért elítélték és börtönbe zárták, a kiszabott hat évből azonban csak kettőt töltött le. Szabadulását követően munkáját ott folytatta, ahol abbahagyta, erőszak nélküli ellenállásában pedig immár milliók követték. Bár ismét bebörtönözték, de a lehető legkedvezőbb időpontban, a második világháború végén lett ismét szabad. A brit gyarmatbirodalom egésze meggyöngült, maga Anglia is újjáépítésre várt, Londonnak pedig kisebb gondja is nagyobb volt, mint a gyarmatain fel-feltörő ellenállás letörése. India 1947-ben szabaddá válhatott, azonban az iszlám vallású többség által lakott területek Pakisztán néven önálló államot alakítottak. A hindu nacionalisták soha nem bocsátották meg Gandhinak, hogy emberfeletti mozgósító erejét nem vetette be a két tartomány elszakadása ellen, amikor pedig közvetíteni próbált a hindu-muzulmán megbékélés érdekében, a Mahászabhá nevű nacionalista szervezet a meggyilkolásáról határozott. A szervezet két merényletet is szervezett ellene; 1948. január 20-án próbálkoztak először, azonban bombamerényletük kudarcba fulladt. Tíz nappal később már nem hibáztak...


NEMbulvár - Szalkai Tamás


Az Aranycsapat és a svájci világbajnokság

Világbajnoki címért érkezett, de meg kellett elégednie a második hellyel az Aranycsapatnak. Sokan keresték a rejtélyes okot, mellyel megmagyarázható lett volna a korábban elképzelhetetlen vereség, ám mai napig nem derült fény a titokra, mi történt a verhetetlennek hitt magyar csapattal.

Nostradamus jóslatai

Michel de Nostre-Dame neve bizonyára sokuk előtt ismert, aligha akadna, aki ne hallott volna a misztikus tudományok iránt érdeklődő híres asztrológus-orvosról, aki a XVI. században élt, és nevét óriási hírnév övezte.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.