Egy próféta a cári udvarban - Raszputyin
2010. JAN. 01. 15:56
1916. december 30-án gyilkolták meg Raszputyint, a cári udvar belső köreibe került misztikus prédikátort, aki egyszerű parasztember létére II. Miklós cár és felesége tanácsadója lett.

Raszputyin 1871-ben született, a nyugat-szibériai Pokrovszkoje nevű faluban. Családja fuvarozással foglalkozott, ős is híres volt lószeretetéről. Ifjúkorában olyan volt, mint a többi átlagos jobbágylegény, szeretett inni, duhajkodni és a fehérnép után futkosni, aminek következtében gyakran összetűzésekbe került számos féltékeny férjjel is. Fiatalon megnősült és három gyereke született. Közülük az egyik, Mitya, szellemi fogyatékos volt, ő lett édesapja kedvence, betegségében az Isten kegyelmét fedezte fel. A család a sikeres fuvarozásoknak köszönhetően viszonylag jómódban élt, egyre inkább a környék tehetős emberei közé tartoztak. Harmincesztendős korában Raszputyin élete gyökeresen megváltozott. A kicsapongásai ellenére addig is mélyen vallásos ifjú egy Zaborockij nevű, különös szerzetest fuvarozott napokon át, akinek felkeltette a figyelmét a kicsit torzonborz útitárs. Az ő révén csatlakozott Raszputyin a hlisztek szektájához, akik azt vallották, hogy az üdvösség minden bűn ellenére már itt az életben is elérhető. Nehéz volt őket felismerni, mert látszólag szigorúan betartották az ortodox vallási előírásokat, sőt, önkorbácsolásokat is folytattak, de valójában praxisukban a legkülönfélébb erkölcstelenségek is napirenden voltak. Úgy vélték, hogy aki közéjük tartozik, az a Lélek üzenetét képes továbbadni, gyógyítani tud, és csodákat tehet. Egy idő után Raszputyinban a szekta felismerte a kiválasztottság jeleit, sőt, azt is, hogy ő a megtestesült Messiás. Ezután a parasztlegény három esztendőre elhagyta a családját, és vándorprédikátorként tevékenykedett miközben lányok és asszonyok sereglettek köré, akikkel titokzatos orgiákban vett részt. Híre egyre növekedett, sok ellenséget, de befolyásos barátokat is szerzett tivornyái és hódításai ellenére. Egyes arisztokrata körökben benne látták azt az őserőt, amely a nép egyszerű fiaként Oroszország megtartója lehetett. 1907 nyarán a cári család színe elé került, ahol Feofan főpap ezekkel a szavakkal mutatta be őt: "Íme Grigorij Jefimovics, egyszerű paraszt ember. Felségteknek érdekében áll fogadni őt, mert az ő szájával maga az orosz föld szól. Tudom, miket vetnek a szemére, tudom, számtalan szörnyűbbnél szörnyűbb bűnt követett el, de olyan nagy töredelmet mutat, oly ártatlanul hisz az isteni könyörületben, hogy ahányszor csak megbánja bűneit, olyan lesz mint a keresztvízbe mártott gyermek..." Raszputyin első látogatása alkalmával valódi csodát művelt, többek között azzal is hogy meggyógyította az örökletes vérzékenységben szenvedő, akkor éppen nagyon beteg Alexej cárevicset, II. Miklós gyermekét. Ettől fogva szabad bejárása lett a cári családhoz. Rengeteget prédikált, misztikus személyiségével számos előkelő hölgyet sikerült udvartartásába csábítania. Természetesen rövid időn belül számos ellensége is akadt, akik megpróbálták rávenni II. Miklóst, hogy távolítsa el környezetéből a feslett életű szélhámost, ám elsősorban a feleség, Alexandra Fjodorovna rajongása miatt az efféle kísérletek rendre meghiúsultak. A cárné még egy inget is hímzett Raszputyinnak, amelyet ő büszkén viselt. Hatalma, befolyása annyira megnőtt, hogy szabályos fogadóórákat tartott, és tanácsára bármelyik minisztert menesztették, ha az nem volt számára szimpatikus. Még az időközben kitört háború menetébe is beleszólt, tanácsára váltották le Nyikolajevics nagyherceget a főparancsnoki tisztségből. Az orosz politika néhány magas beosztású vezetőinek ez már valóban sok volt, több merényletett szerveztek ellene, amelyeket Raszputyin mindig megúszott. Azonban 1916. december 30-án, Juszupov és Dimitrij hercegnek, valamint egy Puriskevics nevű képviselőnek sikerült tőrbe csalniuk a prédikátort, majd hosszas küzdelem után, a Néva folyó lékébe fojtották. Raszputyin díszes temetést kapott, véres ruhadarabjait a cárné haláláig ereklyeként őrizte. [2004.09.13. 12:06] Ezen a napon
NEMbulvár - eszgé
|
 |
|
Hatszázharminc éve, 1380. szeptember 8-án győzte le Dmitrij Donszkoj moszkvai fejedelem és vlagyimiri nagyfejedelem Mamaj mongol vezér seregét a kulikovói mezőn. A keleti szláv hadak első jelentős győzelme a nagy erőt képviselő ázsiai sereg felett az orosz történelem fontos fordulópontja lett.
Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Szendrey Júlia (1828. december 29.-1868. szeptember 6.), költő, író; előbb Petőfi Sándor, majd Horvát Árpád történész felesége, Keszthelyen, az Újmajorban született.
|
 |
|