NEMbulvar.hu
Benzingőz

Ezer kilométert mentek újrafeltöltés nélkül egy villanyautóval

2010. MÁJ. 25. 08:31

Több mint ezer kilométert sikerült megtenniük japánoknak egy elektromos meghajtású autóval anélkül, hogy menet közben fel kellett volna tölteni az akkumulátort.

Hétfői japán sajtójelentések szerint az 1003,184 kilométeres teljesítménnyel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül a Japan Electric Vehicle Club. A villanyautó-egyesület tagjai tavaly felállított, saját 555,6 kilométeres világrekordjukat adták át a múltnak. A hétvégi simocumai (Ibaraki tartomány) tesztvezetés során a Sanyo líthium-ion akkumulátorával meghajtott jármű 27 órán át haladt 40 kilométeres sebességgel. Ez idő alatt 17 sofőr váltotta egymást.

MTI


Rekordsebességet ért el az elektromos autó

Minden elődje rekordját megdöntötte a Buckeye Bullet elnevezésű amerikai elektromos autó: Utah állam sivatagjában egymérföldes szakaszon óránkénti 495 kilométeres átlagsebességet ért el, míg csúcssebessége 515 km/h volt.

Otto Lilienthal, az ember madárszárnyakon

A 19. század végén egy gázkazán- és bányagépgyártással foglalkozó német mérnök, a repülőszerkezetek szenvedélyes tanulmányozója maga építette siklóernyőjével először tett utazást a levegőben. Egyesek szerint ezen alkalom a repülés születésnapja.

Akitől megtanultuk a fizikát: Öveges József

Korán elhunyt néptanító apjának családja kétszáz év óta tanítóskodott. Anyja négy gyermeket nevelt fel, Öveges a győri bencésekhez, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, 1912-ben lépett be a piarista rendbe.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.