NEMbulvar.hu
Visszanéző

Barents sarkkutató megpróbáltatásai

2010. JÚL. 27. 20:22

Willem Barents sarkkutató nevét őrzi számos földrajzi egység, ám a több mint 400 éve élt felfedező tevékenysége már kevésbé közismert. Életéről keveset tudunk, ám expedícióinak nyomuk maradt egy részletesen és rendszeresen vezetett naplónak köszönhetően.

Willem Barents életéről nem sok adat maradt az utókorra. Feltehetően 1550-ben született Hollandiában és fiatal kora óta a hajózás tudományában igyekezett jártasságot szerezni. Barentset 1594-ben bízták meg egy nagyobb feladattal a Németalföldön: meg kellett keresnie a Kína felé vezető északkeleti átjárót. Első útján Barents átkutatta Novaja Zemlja nyugati partjait, majd azt északi irányban követte, de végül vissza kellett fordulnia, mielőtt elérte volna a legészakibb pontját. Viszont délen két hajója áthaladt a Vajgacs (Jugor)-hasadékon és ekkor úgy gondolta, hogy társaival együtt megnyitotta az utat Kína felé. Visszatérésük után a kormányzat hét kereskedelmi áruval megrakott hajót indított útnak.
Barents feladata volt a navigáció. A Vajgacs-hasadékot azonban jéggel elzárva találták, így vissza kellett fordulniuk. 1596-ban a harmadik kísérletnél fedezte fel Barents a Medve-szigeteket és a Spitzbergákat. Ezen az úton két hajója volt, amelyek egy idő után szétváltak.
Barents hajója - miután észak felől megkerülte Novaja Zemlját - átjárót keresett a Kara-tengerre, de a jég fogságába esett, amely teljesen körülzárta az expedíciót. Novaja Zemlján kellett telelniük. Ők voltak az első európaiak, akik túlélték a sarki telet. A hajó egy részét szétszedték, és a fájából építettek menedéket maguknak. Mivel a jég még 1597 első felében is fogva tartotta a hajót, úgy ítélték meg, hogy nem maradhatnak tovább, ezért a legénység június 13-án két fedélzet nélküli csónakon útnak indult. Megpróbáltak eljutni a legközelebbi településig, ám Barents már túl gyenge volt ahhoz, hogy a megpróbáltatásokat elviselje. A sarkkutató skorbutban halt meg a Jeges-tengeren 1597. június végén, a Novaja Zemlja szigetcsoport nyugati partjainál, de a legénységet orosz halászok megmentették.
A Novaja Zemlján töltött szörnyű tél történetét Gerrit de Veer, a hajó ácsa örökítette meg naplójában. Ő volt, aki először számolt be a Novaja Zemlja jelenségként ismert légköri anomáliáról.1871-ben háborítatlanul megtalálták a faházat, amelyben Barents és legénysége átvészelte a telet, számos otthagyott tárggyal együtt, amelyeket ma Hágában őriznek. A felfedezőútján életét áldozó hajósról nevezték el a Barents-tengert és Barents-régiót.

NEMbulvár - Péntek Tünde


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.