NEMbulvar.hu
Másképp

A kabalák növelik a teljesítményt

2010. JÚL. 22. 18:46

A gondolat ereje határtalan, képes lényegesen javítani az ember teljesítményén - számolnak be kísérleti eredményeikről német kutatók.

Azok, akik megtarthatták szerencsehozó kabalájukat, mérhetően jobb eredményt értek el a memória- és ügyességi tesztek során, mint akiktől előzetesen elvették azokat. A kölni egyetem a Psychological Science című szaklapban mutatta be eredményeit, amelyek tanulsága szerint az embereknek egy amulett birtokában több önbizalma lesz, és magasabb célokat tűznek ki maguk elé.

A szerencsehozóktól még nem lesz telitalálatosunk a lottón - fejtette ki Helga Schachinger bécsi pszichológus a lapnak. Arra azonban alkalmasak, hogy mérhetően többet hozzanak ki a jelenlévő erőforrásokból, tudásból. Aki jól felkészül és megerőlteti magát, kabalája segítségével láthatóan növelni képes teljesítményét.
 
Az amulett hatása attól függ, hogy hisznek-e benne - folytatta Schachinger. A placebóhatáshoz hasonlóan a hit a kulcs mindenhez - legyen az önmagunkba vetett vagy partnerünk által irántunk tanúsított. A pszichológus szerint még alkoholmentes sörtől is be lehet rúgni, ha úgy hisszük, van benne szesz.
 
E segítségek azon meggyőződésünket erősítik, hogy önerőből is képesek vagyunk dolgokat elérni. Ennek a mindennapokban is nagy jelentősége van az iskolában éppúgy, mint a munkahelyen. Azt már mindenki maga dönti el, hogy erőtartalékait egy kapcsolat, egy pszichológus vagy babona segítségével mozgósítja.


MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.