NEMbulvar.hu
Másképp

A britek szerint a szexről való beszélgetés az őszinte kapcsolat jele

2010. MÁRC. 06. 15:09

A brit fiatalok úgy vélik, a szexuális előéletükről való őszinte beszélgetés annak jele, hogy a kapcsolat stabil lesz - állapította meg egy kormányzati felmérés, amelynek eredményét a BBC hírportálja ismertette.

A megkérdezett 1200, 15-24 év közötti fiatal több mint kétharmada (70 százalék) kulcsfontosságúnak tekinti, hogy beszéljenek a nemi úton terjedő fertőzésekről és szexuális előéletükről. Ennek megtörténte még annál is erőteljesebb jele volt náluk a kapcsolat komolyságának, mint hogy bemutassák a partnert szüleiknek (66 százalék).

A fiatalok 47 százaléka gondolta úgy, hogy a kapcsolat szorosságát jelzi, ha a lány arca nincs mindig kifestve partnere előtt, 40 százalékuk a barátoknak való bemutatásban méri a fontosságot, 30 százalékuk pedig abban, hogy kap-e saját helyet ruhái számára a szekrényben.
 
A nyíltság jelentőségének kiemelése ellenére a válaszadók 73 százaléka bevallotta, hogy nem beszélt a szexuális úton átadható betegségekről, mielőtt új partnerrel létesített kapcsolatot, 30 százalékuk pedig elmondta, hogy kényelmetlennek érezte, hogy egy új partnert óvszer használatára kérjen.
 
Miközben a fiatalok fele úgy vélte, nem marad meg sokáig az a partner, aki nem kívánja megbeszélni ezeket a témákat, addig negyedük elismerte, hogy maga is vonakodik szóba hozni, mert túlságosan zavarba ejti.
 
Cathrine Hood, a "Szex. Érdemes beszélni róla" elnevezésű kampány szóvivője elmondta, hogy megállapításaik sok mindent elárultak a modern kapcsolatokról. Egyúttal hangsúlyozta a szexuális úton átadható betegségek szűrésének fontosságát a fiatalok körében.


MTI


Kóstolja meg Magyarországot!

A szervezők szándéka szerint szeptember 17-18-án valamennyi hazai tájegység híres ételeit felszolgálják majd a Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű gasztronómiai rendezvényen a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban.

Vietnam ízei - Nem a kedvencem!

Valóban nem a kedvencem, pontosabban "a" Nem a kedvencem a vietnami ételek közül! Ez az olajban ropogósra sütött, mindenféle jóval megtöltött rizstészta-tekercs persze csak az egyetlen a számos egzotikus és ínycsiklandó finomság közül, amiért érdemes a délkelet-ázsiai országba látogatni.

Autizmussal kapcsolatos szemléletformáló középiskolai programsorozat indult

Az autizmussal kapcsolatos információk bővítését, valamint az autistákkal szembeni és általános szociális érzékenység és tolerancia erősítését tűzte ki célul az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) a szerdán középiskolások részére indított "szemléletformáló osztályfőnöki óra" programsorozattal.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.