NEMbulvar.hu
Legenda

Az első Keresztapa - Al Capone

2010. JAN. 17. 19:49

1899. január 17-én New Yorkban született a húszas-harmincas évek egyik legnagyobb hatalmú maffiafőnöke, aki hatalmát alkoholcsempészetből, szerencsejátékokból és a prostitúcióból befolyó pénz révén szerezte meg.

Szülei nápolyi származásúak voltak, Alphonse Capone New York egyik szegénynegyedében nőtt fel, ahol többnyire olaszok laktak. Ifjúkorában is híres volt erőszakos és semmilyen behódolást nem tűrő természetéről, ami miatt hamar ki is csapták az összes iskolából. Ezután különféle munkahelyekkel próbálkozott, volt könyvkötő, eladó, tekepálya-felügyelő, majd kidobó-ember egy éjszakai lokálban, ahonnan már szinte egyenes út vezetett az alvilág felé. Kezdetben az úgynevezett "védelmi pénzek" behajtására alkalmazták, de aztán kitűnt tehetségével a társai közül, hiszen rendkívül éles elméjű és ravasz volt. Ekkoriban kapta a "Sebhelyes" becenevet, azt követően, hogy egy utcai nézeteltérés során csúnyán megvágták az arcát.
Húszéves korában Chicagóban találjuk, ahol egyik meghatározó személyisége lett az alkoholcsempészet igen jövedelmező műfajának. Közvetlen felettese már John Torrio, aki a nagyváros egyik maffiafőnökének számított, és rendkívül elégedett volt Capone munkájával, úgyhogy visszavonulása után Alt tette meg utódjává. A rátermett ifjú sok mindent megtanult Torriótól, többek között azt is, hogy a régi vágású gengszter, az erőszakos pisztolyhős már egyre nehezebben boldogulhat az üzleti és a politikai világgal határos területeken. Tudta azt is, hogy neki már fölösleges részt vennie a kockázatos akciókban, sőt, életmódja szerint inkább egy köztiszteletben álló üzletemberként kell élnie és viselkednie. A zűrösebb időszakokban tehát Caponét hiába keresték a detektívek, ő éppen floridai villáinak egyikében húzta meg magát, vagy valamilyen társadalmi eseményen politikusokkal vagy éppen rendőrfőnökökkel cseverészett, esetleg jótékonykodott, mialatt alvezérei elvégeztették a piszkos munkát. Ez utóbbi fogalom azt a számtalan chicagói gyilkosságot jelenti, amelyeket 1920 és 1930 között Torrio és Capone, hatalmuk megszilárdítása érdekében, ebben a városban elkövettek. Az áldozatok túlnyomó része a rivális bandák tagjaiból került ki.
A "Sebhelyesre"természetesen soha nem sikerült egyetlen bűncselekményt sem rábizonyítani, még a híres Szent Bálint-napi vérengzést sem, noha egész Amerika tisztában volt vele, hogy a tettesek felbujtója senki más nem lehetett, csak ő. 1929. február 14-én a főnök legveszélyesebb ellenfelének számító George "Bugs" Morant és embereit üzleti tárgyalás reményében egy garázsba csalták, ahol Capone rendőrnek öltözött pribékjei legéppuskázták az egész társaságot. Moran épphogy túlélte az akciót, mivel szerencséjére aznap reggel elkésett a találkozóról...
A véres bűntény után a hatóságok igyekeztek valamilyen ürüggyel végre lakat alá helyezni Caponét, amire csak két év múlva került sor. Az indok adócsalás volt, de olyan tetemes összeggel kapcsolatban, hogy sikerült tizenegy év börtönt a Keresztapa nyakába sózni. Capone nem nyugtalankodott nagyon, bízott benne, hogy kapcsolatai révén pár év után felmentik. Először Atlantába került, ahol valóban megkülönböztetett bánásmódban részesült, szállodává átalakított tágas cellájából folyamatosan irányíthatta tovább "üzleti ügyeit". 1934-től azonban olyan változás történt, amelybe nem szólhatott bele: az Alcatrazba került, a hírhedt börtönszigetre. Egyike lett a számtalan, jogaitól megfosztott rabnak, ami egészségét, idegrendszerét teljesen aláásta. 1939-ben helyezték szabadlábra, még nyolc esztendeig élt, visszavonultan floridai birtokán, szerető felesége gondoskodásától övezve. 1947. január 24-én hunyt el tüdőgyulladásban.

NEMbulvár - PG


Salamon Béla 125 éve született

Százhuszonöt éve, 1885. március 4-én született Beregrákoson Salamon Béla, a magyar kabarészínpad egyik legnagyobb egyénisége, akinek nevéhez olyan szállóigék fűződnek, mint a Ha én egyszer kinyitom a számat... és a Lepsénynél még megvolt.

Agrippa, akit fekete mágusnak tartottak

Tudós, varázsló, élesnyelvű szatíraíró, sokfelé bolyongó, kalandos életű reneszánsz ember volt, egyaránt otthonosan mozgott az egyszerű nép között és a királyok udvaraiban. 1535. február 18-án hunyt el Agrippa von Nettesheim, német természetfilozófus és okkultista.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.