NEMbulvar.hu
Visszanéző

Anglia szűz királynője, I. Erzsébet

2010. MÁRC. 31. 15:36

407 évvel ezelőtt, 17603. március 24-én halt meg I. Erzsébet, aki felvirágoztatta Angliát, nagyhatalommá tette az országot, és lecsendesítette a vallásháborúkat is. Sorsa egyáltalán nem volt egyszerű, hiszen küzdenie kellett szülei miatt rávetült árnyékával és féltestvéreivel is. Utód és férj nélkül halt meg.

Cseppet sem egyszerű családba született a későbbi I. Erzsébet, aki 1533. szeptember 7-én látta meg a napvilágot, VIII. Henrik és Boleyn Anna gyermekeként. Hároméves volt, amikor apja kivégeztette anyját felségárulás és házasságtörés vádja miatt. Ettől kezdve Erzsébetre, a Tudor-ház leszármazottjára zabigyerekként tekintettek és kitagadták az öröklésből.
Két féltestvérével, Edwarddal és Máriával anyai nagybátyjához került, ahol visszafogott, egyszerű és szófogadó lány vált belőle. Megtanulta az olasz, latin és francia nyelvet, valamint a görögöt is. Nővérével feszült viszonyban állt, versengtek egymással, fivérével azonban rendes kapcsolatot tudott fenntartani. Edward örökölte a trónt, de nem született fiúgyermeke, így utána Mária kapta volna a koronát. Edward határozottan elutasította a női utódlást, ezért két féltestvérét kizárta az öröklésből. Halála után Lady Jane Grey lett az uralkodó, de csak kilenc napig volt trónon, mivel Mária legyőzte őt.
1554-ben kitört a Wyatt-felkelés, melynek célja volt, hogy Mária helyett Erzsébet uralkodjon, de a felkelést leverték, Erzsébetet, akinek nem volt közé a lázadáshoz, a Towerbe zárták, ahol korábban anyja is raboskodott haláláig. Sir Thomas Wyatt, a felkelés kirobbantója, miután elfogták és halálra ítélték, igazolta, hogy Erzsébet nem áll kapcsolatban a felkeléssel, így a szigor, mellyel a későbbi királynőt őrizték, enyhült. A Towerben parancsnokváltás következett be, ami Erzsébet számára is változást hozott, a börtönből házi őrizetbe került Woodstockban.
Ekkor már egyre többen tartották szimpatikusabbnak Máriánál, gyűltek a hívei. Köztük volt az uralkodónő háztartásának pénzügyi irányítója, aki kapcsolatot tartott Erzsébet szolgálóival, így az őrizetben tartott nőhöz eljutottak bizonyos információk. Még Mária házasságkötése előtt - mely Fülöp herceggel köttetett 1554-ben - kérvényezte Erzsébet, hogy had költözzön London közelébe, de ezt a kérést elutasították, mert Mária még mindig tartott húgától, és biztosabbnak látta távol tartani még a várostól is. Egy évvel később, mikor Erzsébet huszonkét éves lett, újabb felkelés látszott kirobbanni, amelyhez ismét Erzsébetet kívánták felhasználni a tudta nélkül. Az összeesküvők vezetői el is jutottak a kincstárig, majd Franciaországba mentek toborozni. Míg Henry Dudley és Ashton távol volt, a felkelőket elfogták és bebörtönözték. Erzsébet ekkor Londonban tartózkodott, ahol rátörtek, s mivel tiltott röpiratokat és könyveket találtak nála, máris újabb vád állt ellene. Szerencséjére Fülöp kedvelte Mária féltestvérét, így megkérte feleségét, hogy ejtse a vádakat, amit Mária meg is tett. Erzsébet ezért a Tower és spanyolországi száműzetés helyett Fülöp támogatását élvezhette.
1558-ban Mária halálával Erzsébet lett az uralkodó, bár csak 1559-ben koronázták meg, ekkor kapta az angol egyház kormányzója címet is. Trónra lépésekor gyenge gazdaságot és vallási megosztottság talált, de Erzsébet reformokba kezdett, hogy ezeket orvosolja, és helyreállítsa a vallásháború kárait. Uralkodása alatt Anglia nagyhatalommá vált, az 1600-as években tengeri és kereskedelmi utak épültek ki, amivel helyrehozta a gazdaságot. Már negyvenéves volt, amikor újabb házassági ajánlatot kapott, de ismét elutasította azt, és nem is ment soha férjhez. Attól, hogy egyedül uralkodott, és nem engedett trónja közelébe férfit, még nagyobb tisztelet övezte. A házasság intézményét több forrás szerint is azért utasította el, mert egy veleszületett testi rendellenesség miatt nem lehetett gyermeke, így megtagadta a testi örömöket, és elvárta a "szűz királynő" megnevezést. Bár rosszindulatú híresztelések szóltak arról, hogy született egy házasságon kívüli gyermeke, erre nem találtak bizonyítékokat. 1603-ig ült Anglia trónján, március 24-én halt meg hetvenévesen, és adta át ezzel a trónt I. Jakabnak, aki már nem tartozott a Tudor-házhoz.

NEMbulvár - Fehér Fanni


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.