Szerelmesek tűzugrása Sóstógyógyfürdőn
2010. JÚN. 22. 20:13
A szentiváni máglya fölötti tűzugrással pecsételik meg összetartozásukat a szerelmesek a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő múzeumfalujában szerda éjjel.
Páll István, a létesítmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy több mint másfél évtizede elevenítették fel a Szent Iván éji tűzgyújtást a skanzenben. Minden nyári napfordulón máglyát raknak a Felső-Tisza-vidéki népi építészet létesítményeit őrző múzeumfalu központjában, és a tűz körül a régmúlt hagyományait idézik vissza az év legrövidebb éjszakáján.
A szerdai programra az érdeklődők a legfinomabb tarpai szilvapálinka, valamint az alkalomra főzött, sütött tájjelegű ételek kóstolásával hangolnak rá. Megnyitnak egy kiállítást is: a jármi tárlatházban Horváth Kata vesszőtestű-porcelánfejű madarait csodálhatják meg a látogatók.
A 22.00 órakor kezdődő szentiváni program a meleg nyáréjszakához illő öltözetű sárkánylányok tűztáncával indul, majd Ugyan Attila mesélő az egykori lidérces regéket mondja el hallgatóinak. A rendezők szándéka szerint egy koncert is emeli Szent Iván éjjelének hangulatát, Jemie Winchester és zenekara lép színpadra.
A világhírű Nyírség Néptáncegyüttes szórakoztatja ezután a nagyérdeműt, magyar és kelet-európai szentiváni táncokat, valamint népszokásokat felelevenítve koreográfiájában.
A táncegyüttes műsorának végére hamvad el a szentiváni máglya, és kezdődik majd a parázs fölötti tűzugrás. A szerelmes párok kéz a kézben ugranak át a tűz felett, hirdetve ezzel elkötelezettségüket mások előtt. S a hiedelem szerint az ugrás sikerességéből következtetnek majd egybekelésük sorsára, házasságuk milyenségére, sőt a gyermekáldás nagyságára is, úgy, mint egykor tették azt őseik.
MTI