NEMbulvar.hu
Nálunk

Húsvéti fesztivál és locsolkodó rekordkísérlet Siófokon

2010. ÁPR. 01. 21:02

Szombaton háromnapos húsvéti fesztivál kezdődik Siófokon a legfontosabb húsvéti szokások - tojásfestés, ételszentelés, locsolkodás- felelevenítésével. Húsvét hétfőn locsolkodók százait várják, hogy megdönthessék az egy helyen egy időben locsolkodók eddigi rekordját.

    Vetter Anita, a Siófoki Fürdőegylet rendezvényszervezője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy immár hagyománynak számít az idén harmadszor megrendezett siófoki fesztivál, amelynek helyszíne a hajóállomásnál található Rózsakert-kikötő lesz. A főszervezők a fürdőegyesület és a Siófeszt Kft., a rendezvény pedig a helyi vállalkozók összefogásával valósulhat meg.
    A fesztivál szombaton 10 órától délutánig tartó húsvéti játszóházzal, kézműves foglalkozással kezdődik, ahol egyebek közt tojásírást és tojásfestést lehet tanulni. Délután a színpadon bemutatók és előadások váltják egymást. Fellép a Csillag születik győztese, Tabáni István is, majd a napot - Wirth János pápai prelátus húsvéti ételáldását követően - a Coctails Együttes koncertje zárja.
    Vasárnap a 10 órától kezdődő játszóház és kézműves foglakozások után 15 órától táncbemutatók és gyermekelőadás következik. Fellép Korda György és Balázs Klári, majd zenés locsolóbállal zárul az este.
    Hétfőn 11 órakor kezdődik a locsolkodási rekordkísérlet. A magyar népszokást több ország magyarlakta vidékein ápolják - mondta a rendezvényszervező. Beszámolója szerint az eddigi, 314 locsolkodó párról szóló rekord Siófok nevéhez fűződik, ezt idén meg akarják dönteni.
    Hétfő délután 15 órától gyermekelőadások lesznek, majd Csonka András "házibulijával" zárul a program.  
    A rendezvény ideje alatt húsvéti étkeket lehet kapni, bárányokat és nyuszikat simogatni. A gyerekeket légvár, játszóház, arcfestés, verkli is várja, és árengedménnyel lehet sétahajózni a balatoni hajózási társaság nosztalgiahajóján.

MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.