NEMbulvar.hu
Nálunk

Megnyílt a XIX. Debreceni Tavaszi Tárlat

2010. MÁRC. 16. 08:42

Hajdú-Bihar megye csaknem félszáz képzőművésze mutatkozik be a hétfőn megnyílt, idén 19. alkalommal megrendezett Debreceni Tavaszi Tárlaton a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban; az április 18-ig látogatható kiállítással egyben elindult a Debreceni Tavaszi Fesztivál programsorozata is.

    "A modern nemzetek születésében a művészetnek kiemelkedő szerepe volt, hiszen köteléket teremtett az emberek között, közösségbe kapcsolta őket" - fogalmazott az ünnepélyes megnyitón Lakner Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője. Hozzátette: a művészek felkarolása, műveik bemutatása fontos küldetés, hiszen ha elvész a nemzeti kultúra, elvész a nemzet is.
    Somogyi Béla, a Debreceni Önkormányzat kulturális bizottságának elnöke a kiállítótermet zsúfolásig megtöltő hallgatóságnak bemutatta: az idei tárlatra mintegy száz alkotó közel ezerötszáz munkájából, tematikai megkötések nélkül választották ki 48 művész 64 alkotását. Szerinte ezek a számok jól jelzik, hogy a régió művészete fejlődik és támogatást élvez.
    "Most, amikor sokan az értékek válságáról beszélnek, nekünk az egyedüli lehetőségünk támogatni az értékek létrejöttét" - vélekedett.
    Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója a tárlat megnyitásakor a művészeket a titkok őrzőinek, a megtanulhatatlan és elleshetetlen dolgok ismerőinek nevezte, akik alkotásaikban egyéni erősségeiket és határozott jellemüket tárják a látogatók elé.
    A Kossuth-díjas zongorista és karmester hétfő este a XX. Debreceni Tavaszi Fesztivál keretében Kelemen Barnabás hegedűművésszel ad közös koncertet a Kölcsey Központban.

MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.