Katyn - Emlékezés és elemzés
2010. MÁJ. 14. 08:39
A II. világháborúban Katynban lemészárolt lengyel hadifoglyokra emlékeznek az esemény 70. évfordulója alkalmából és szakértők elemzik a történteket Budapesten a Közép-európai Kulturális Intézet kerekasztal-beszélgetésén hétfőn.
A hétfői beszélgetés résztvevői között lesz Lagzi Gábor Lengyelország történelmének specialistája, Sz. Bíró Zoltán történész a lengyel-orosz kapcsolatokat elemzi, Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő a katyni tömegmészárlás katonai vonatkozásairól beszél, Szenyán Erzsébet műfordító, a lengyel irodalmi vonatkozásokról értekezik, Konrad Sutarski magyarországi lengyel költő, akinek az édesapja is a katyni tragédia áldozata, az esemény ihlette verseiről beszél. A tanácskozás résztvevője lesz Éles Márta polonista is, aki elmondta az MTI-nek, hogy Lengyelországban töltötte azt az időt, amikor a katyni mészárlás 70. évfordulójának megemlékezésére igyekvő Lech Kaczynski államfőt és kíséretét szállító repülőgép 96 emberrel a fedélzetén Szmolenszk közelében, a nagy ködben lezuhant, majd végig követte a elnöki pár temetésével lezárult időszakot. Meglepő és megható volt számára, hogy a temetés előtti héten szűnni nem akaró sor kígyózott az elnöki palota előtt, mindenki le akarta tenni mécsesét az elhunytak emlékére. Sokan azon a véleményen voltak, hogy bár nem értettek egyet az elnök politikájával, de repülőgépe lezuhanása - amellyel odaveszett a teljes lengyel katonai vezérkar is - szimbolikus történet. A polonista emlékeztetett arra, hogy az elnöki pár temetésének napján az orosz állami televízióban levetítették Andrzej Wajda Katyn című filmjét, amely 2007-ben készült. Katynról, a több mint 20 ezer lengyel katonatiszt és más értelmiségiek lemészárlásáról hosszú időn keresztül nem lehetett beszélni. A tömegsírt a megszálló németek 1942-ben fölfedezték, a szovjet propaganda a nácik bűnének tartotta. 1945 tavaszán martini ügyész vezetésével vizsgálat indult az ügyben, de az ügyészt 1946-ban meggyilkolták. 1990-ben ismerte el a Szovjetunió, hogy Berija és az NKDV a felelős a gyilkosságokért. Addig a szocialista blokk országaiban sem eshetett szó Katynról. Éles Márta figyelemre méltónak tartja, hogy a lengyelek pontosan tudták, mi és hogyan történt, és a családokon belüli emlékezés, a gyerekek megismertetése a történelmi eseményekkel már otthon nagy hangsúlyt kap a mai napig. Megemlítette A katyni bűntény a dokumentumok fényében című, 1982-ben Londonban kiadott kötetet, amelyben összegyűjtötték a hadifogoly lengyel katonák naplóit, bejegyzéseit és ezt a könyvet szamizdatban terjesztették Lengyelországban.
MTI
|
 |
|
A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.
Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|
 |
|