Egressy Gábor, aki nem hullt alá
2010. JÚL. 30. 11:16
A színész-rendező a Borsod megyei Lászlófalván 1808. november 3-án született Galambos Gábor néven. Szülei szigorúan nevelték öt testvérével együtt. Bátyja Egressy Benjamin, akit Egressy Béniként ismer a zeneirodalom, s aki alig 37 évesen, hunyt el tüdőbajban.
 Édesapjuk, kiváló szónoki és zenei tehetséggel megáldott református lelkész, nagyobbik fiából is papot szeretett volna nevelni, ami rögös, de mégis biztos megélhetés volt akkoriban. A közeli Miskolc városban tanult, 15 éves volt, amikor Miskolcon megépült a kőszínház. Valószínű az előadások nyomán támadt élmények vezették a színészi pálya felé.
1826-ban lépett először színpadra hivatásos társulatban, mégpedig Rozsnyón, Gombos Imre: Szent a törvény, szent az esküvés című színdarabban adta Angelo szolga szerepét. Ez a fellépés végleg megpecsételte sorsát, és a papi pálya lehetősége végképp bezárult mögötte. Bár édesapja korábban már két ízben erőszakkal visszahozta őt a színjátszóktól a papneveldébe, de a harmadik elszökését követően végképp színész lett.
Egressy mindenre ajánlkozott, csak maradhasson, súgónak és kardalosnak szerződtették. A társulat öt évig játszott Kassán. Nyaranként kirándulásokat testtek Eperjesre, Bártfára, Ungvárra, Beregszászra, Máramarosszigetre, Kolozsvárra. Az erdélyi dalos-társulat hosszabban időzött Kassán, ahol egyebek mellett a Bánk bán ősbemutatóján is játszott, ahol Ottót alakította (1833. február 15.). Egyébiránt a darab színrevitelét az az Udvarhelyi Miklós szorgalmazta, akinek tíz esztendeje, Katona maga olvasta fel a darabját.
23 esztendősen Kassán feleségül vette kolléganőjét, az akkor 15 esztendős Szentpétery Zsuzsannát, s varázslatos módon házasságuk valóban egy életre szólt. Holtukban is a Kerepesi temetőben egy sírhelyén nyugszanak. Zsuzsanna egyébként a kor egyik legkitűnőbb színészének, Szentpétery Zsigmondnak korán árvaságra jutott húga volt, akit Déryné fogadott örökbe, és ő nevelte anyaként, majd Zsuzsi nagy döntésekor is áldását adta a házasságára. Három gyermekük született, két fiú és egy leány. Ákos 1832-ben, Etelke 1834-ben, és Árpád 1836-ban.
1833-ban a társulat kettévált. Egy része Kolozsvárra ment, míg a társulat másik része a budai Várszínházhoz került. Egressy Gábor a kolozsváriakkal tartott családostul. Ő maga így írt a kezdetekről: "Az én koromban egy kezdő a színlapok írásával kezdette a pályát, szükségből szét is kellett a lapokat hordania, közreműködni a színpadépítés körül, festéket tört a díszítőknek, segített díszleteket festeni s fölállítani... egy pár jelmezét át- meg átalakította százféleképpen, mert ugyanazon öltönyből kellett kitelni a magyar fényes dolmánynak és a német lovag öltönynek. Mert ki-ki maga tartozott ellátni magát az előadás minden kellékeivel..."
Néhány vándortársulati esztendő után 1835-ben már Budán a Várszínházban lépett fel, ahol az egykori kassai társulat másik fele már két esztendeje játszott. A társulathoz szegődött, amelynek akkori vezetői Fáy András és Döbrentey Gábor voltak. Itt olyan neves kollégákkal dolgozhatott együtt, mint Déryné, Kántorné, Lendvay és Megyeri. Első fellépése 1835. április 8-án volt, Béreaud: Őrültek háza Dijonban című darabjának Eberhard szerepe. Mindennap más és más darabot adtak. Ez rendkívül fárasztó volt a színházi embereknek, mert szinte napi tanulást feltételezett, és ráadásul idegen mű ment, magyar dráma alig. Ekkoriban Egressy a budai Várban bérelt lakásban él, három gyerekével és feleségével, aki szintén játszott a Várszínházban, bár mondják, a fiatalasszonynak nem volt nagy tehetsége, pusztán kellett a pénz a megélhetéshez. Itt, a Várszínházban játszó színészek közt válogatta ki a Nemzeti Színház akkor szerveződő alaptársulatának két intézője a leendő Nemzeti Színház társulatát, amelybe meghívást kapott Egressy is. Hiába a szerződés, ekkoriban csak a színház alapjait ásták Pesten, a Kerepesi úton. Közben német vendégszínészek érkeztek, akik játéka kapcsán felmerült az igénye a német nyelv ismerete iránt. Önszorgalomból megtanult németül, korábban nemzeti érzései gátolták ebben. Most viszont lemásolta és lefordította Lessing: Hamburgi dramaturgiáját, a kor német színjátszásának egyik kimagasló elméleti munkáját. Rájött, hogy tudatosan kell készülnie a nemzet első színházának felvirágoztatására. Bécsbe utazott - saját költségén - tanulmányútra. Gyalog vágott neki a hosszú útnak, meg szekérrel, hajóval, és ismét gyalog, újfent szekérre kéredzkedve néhány nap alatt Bécsbe ért. Nagybátyjánál szállt meg és hosszasan tanulmányozta a Burgtheater működését, színjátszási szokásait és egyéb szervezeti felépítését. Hazatérvén a Nemzeti Színház-i (amit ekkor Pesti Magyar Színháznak hívnak) idény is elindult. A nyitóesten ő játszotta a Költő (Vörösmarty) szerepét, Vörösmarty: Árpád ébredése című darabjában. Később még két ízben folytatott tanulmányokat Bécsben.
Petőfi Sándorral 1844-ben, a Macbeth előadását követően ismerkedett meg, és kötöttek egy életre szóló barátságot. Ugyan 15 esztendővel idősebb Petőfinél, de szellemük, érdeklődésük, lelkesedésük, szenvedélyük rokon volt. Egressy csodálta és őszinte barátsággal szerette Petőfit, aki elragadtatással volt Egressy művészi játéka iránt. Előadások után gyakran voltak együtt, sőt, egy időben Petőfivel egy házban is laktak, s elég gyakran járt hozzájuk ebédelni a költő. Egressy kérésére alkalmazták Petőfit a Nemzeti Színházban, ahol iparlovagként lépett fel Szigligeti vígjátékában. Egressyről írott kritikája kapcsán, valamint a róla írott versével emelte Egressyt örök időkre a Parnasszus legmagasabb fokára. A költő hatására részt vett a szabadságharcban. A rémuralom idején emigrált, távollétében halálra ítélték. Időközben Haynaut felmenttették, így remény nyílt a korábbi, ellene szóló halálos ítélet megváltoztatására. Kegyelmet kapott, de 1854-ig a színpadtól eltiltották. Családjával együtt hazatért Pestre 1850-ben. Visszatértekor Arany János verssel köszöntötte:
"Igen! Visszatérted a jövőre zálog...
S én, kétségbeesett, most remélek, várok
Boldogabb időket.
Még sötét az égbolt, de borús határán
Kezdi már jelölni egy feslő szivárvány
A síró felhőket."
1860-ban színészeti lapot alapított Magyar Színházi Lap címmel. Kezdeményezésére megalakult a színi tanoda. Páratlan sokoldalúságát bizonyítja, hogy számos művet fordított le. Goethe Clavigóoját, Shakespeare-től a Macbethet, A makrancos hölgyet, a Coriolanust, a IV. Henrik első részét, a Tévedések vígjátékát (az utóbbi hármat társfordítóként), átdolgozott több Shakespeare- és Schiller-fordítást is.
Egressy 1866. július 30-án vidáman ment az esti előadásra. Maszkot készített, beöltözött, a három felvonásos darab két felvonása már le is ment. A harmadik felvonás kulcsjelenetében rosszul lett, ráesett az egyik kollégára és azt suttogta: "Fiam, rosszul vagyok", majd a földre rogyott. Leeresztették a függönyt, Szigligeti Ede berohant a színre, érezte, eljött Egressy utolsó felléptének ideje. Lefújta az előadást. Egressyt hazavitték. Eszméletlen állapotban volt, furcsán lélegzett. Otthon egy percre feleszmélt, tekintete a búcsúzó emberé volt. Az óra alig közeledett éjfélhez, amikor egyszer csak nem mozdult, a többi néma csend.
A rajongó tanítvány és kolléga Kassai Vidor így búcsúztatta: "Az ő géniuszát a legtöbb más jeleséhez úgy hasonlítom, mint két különböző erejű madár repülését. Az egyik gyors, könnyű röptű, hamar magasra jut és ott vagy elfárad, vagy nem tartja szükségesnek följebb jutni. Ez nem Egressy Gábor. Az ő madara lassan, lassan, de folyton emelkedett. Amikor amaz a magasban megállt, vagy már tán lefelé ereszkedett, ő még mindig csak emelkedett. Az ő számára a leereszkedés nem létező valami volt. Amikor összeesett, még akkor sem bocsátkozott le. Őt a halál se bírta sem lehívni, sem lehozni, utána kellett, hogy menjen és onnan a magosból zuhintotta alá."
NEMbulvár - bozsán
|
