NEMbulvar.hu
Visszanéző

A régi idők bajnoka: Aljechin

2010. MÁRC. 29. 17:55

Sakknagymesteri címet maga II. Miklós cár ajándékozott neki, játszott Trockijjal is, volt menekült és világbajnok, bejárta egész Európát. Alexander Aljechin legyőzte majdnem az összes ellenfelét, akik abban az időben számítottak.

1892-ben született, nemesi családban. Apja és bátyja révén egészen fiatalon kapcsolatba került ezzel a gyönyörű szellemi sporttal. Tizenöt évesen már részt vett egy Düsseldorfban rendezett nemzetközi bajnokságon, majd megnyerte a szentpétervári tornát, ahol ő lett az orosz bajnok. A sakk mellett nem hanyagolta el tanulmányait, jogi egyetemre járt, és kitűnően megtanult néhány fontos világnyelven, olyannyira, hogy később, átmeneti ideig tolmácsként is tudott dolgozni.
Huszonkét esztendős, amikor egy Szentpéterváron rendezett nemzetközi versenyen, mivel az első öt helyezett között van, II. Miklós cár egy nagyúri gesztussal sakk-nagymesteri címet adományoz neki és társainak. Később az ebben a sportágban megszokott különféle titulusokat már pontszámokhoz kötötték, ami nem jelenti azt, hogy Aljechin korában azért bárki mester lehetett. Ezután más idők jönnek Oroszországban, II. Miklósnak egyéb gondjai is akadnak mint hogy a sakk szponzorálásával törődjön, Aljechin pedig ugyancsak megszenvedi a bolsevizmus hatalomra kerülését, olyannyira, hogy rövid időre őt magát is börtönbe csukják. A pletykák szerint maga Trockij látogatta meg, és sakkozott vele, s közbenjárásának köszönhetően engedték el.
Mindenesetre rövid ideig francia és német tolmácsolási feladatokat kell ellátnia a Komintern egyik kirendeltségén. 1920-ban még megnyeri a Szovjetunió bajnokságát, egy év múlva pedig már külföldön találjuk, Svájcba kerül, ahol rövid ideig 1914 után is élt. Ezután, immár feleségével és újszülött kisfiával együtt, Berlinben próbál letelepedni, aztán mégis Párizs lesz az áhított úti cél. Minden energiáját a sakkvilágbajnoki cím megszerzése köti le, ezenfelül pedig érdekes és jövedelmező fellépéseket vállal: szimultán és vaksakk bemutatókat tart. Az utóbbi azt jelenti, hogy a táblának háttal vagy szemén kötéssel játszik egy vagy nagyszámú ellenféllel szemben, és csupán bemondás alapján képzeli maga elé a játszma állásait. Ez a képesség még a nagy sakkozók közül is kevésnek adatik meg, Aljechin pedig így is sorra nyeri a mérkőzéseit.
1927-ben hazánkba is ellátogat, a szentesi sakk-egylet szervezésében harmincnyolc játékossal szemben játszik szimultánt. A korabeli tudósító így festi le a történteket: "A teremben kibírhatatlan volt a hőség, de a publikum nem fogyott, inkább növekedett. Feszülten várta mindenki az első eredményt. Végre a játék hetvenötödik percében a sorban legelső tábla előtt Aljechin csendesen kimondta: matt! Tizenöt perc múlva Aljechin remiben egyezett meg Locskay Józseffel. Új reménységek keltek szárnyra. Döntetlent is lehet elérni a világbajnokkal szemben? Aljechin most már lassabb tempóban sétált, a vakszimultánban is fél percig gondolkozott egy lépés előtt. De megfontoltabb tempója nem a kimerülést jelentette, hanem azt, hogy komolyabban belefeküdt a játékba, pedig már éjfél elmúlt, több mint két órája folyt a küzdelem. És megindult a vereségek sorozata, melyet nagyon elvétve szakított meg egy-egy döntetlen."
Ugyanabban az évben sikerül Casablanca ellen megszerezni az áhított világbajnoki címet, amelyet aztán haláláig meg is őrzött. Aljechin 1946. március 24-én hunyt el.

NEMbulvár - PG


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.