"Praktikus emberek" neveldéje - az 1924. évi középiskolai reform

Klebelsberg Kunó neve főként a középiskolákról szóló törvényjavaslatának beadásáról ismert, amit 1924-ben terjesztett a nemzetgyűlés elé. A reform értelmében a középiskola úgy tud a társadalmi igényeknek, a kor követelményeinek megfelelni, ha az egyes középiskola-típusokat differenciálásuk mellett egyenjogúsítják is.

Az 1920-as évek elején kétféle fiú-középiskola működött Magyarországon: a gimnázium és a reáliskola. A gimnázium klasszikus nyelveket és döntően humán tárgyakat tanítva, a reáliskola modern idegen nyelveket és természettudományokat oktatva próbálta betölteni feladatát. A két végzettség viszont nem adott egyenrangú bizonyítványt a falaik között végzett diákoknak. Míg a gimnáziumi érettségi valamennyi felsőoktatási intézménybe, a reáliskolai bizonyítvány csak meghatározott főiskolákra és egyetemi karokra jogosított beiratkozásra. Ezen oknál fogva a diákok döntő többsége gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. 
A humán műveltség a gazdasági és társadalmi fejlődés előrehaladtával többé nem bizonyult a boldogulás elégséges forrásának a huszadik században. A modern kor gyakorlatias és konvertálható tudással felfegyverkezett, frissen végzett diákokat követelt, s mivel a magyar középiskolák többsége gimnázium volt, elkerülhetetlenné vált egy új középiskolai struktúra és tanterv kidolgozása.
Ekkor lépett színre Klebelsberg Kunó, akinek az 1924. március 26-án elhangzott beterjesztéséből, lényegi változtatások nélkül, néhány hónap elteltével jött létre az új középiskola törvény (1924:XI.tc).  A középiskolákban a következő tanévtől fogva egységesen és azonos súllyal tanították a nemzeti tárgyakat, de emellett azok továbbra is a klasszikus humán műveltséget közvetítették. Új iskolatípusként létrehozták a reálgimnáziumot, ami átmenetet jelentett a gimnázium és a reáliskola között. A reáliskolában a modern nyelvek tanítását ötvözték a természettudományokéval. A polihisztorok korának lejártával a középiskolákban az elme kipallérozását, a gondolkodni és tanulni tudás képességét emelték a magasba. Meglehetősen vitatott volt azonban, hogy a reálgimnáziumban a nyolc évfolyamban összesen heti 54 óra jutott a reál tárgyaknak, a nyelveknek pedig 80. Ezzel erősen  megkérdőjeleződött ennek az iskolatípusnak a létjogosultsága.
A reform negatívumai mellett számos pozitívummal is rendelkezett. Egyik pozitívuma, hogy a diákok túlterhelésének megakadályozásában és a felületes tudás ellen indított harcban élen járt. Az élő idegen nyelvek tanításával is kiemelkedett az új oktatási struktúra. Klebelsberg szerint mindenképpen szükséges legalább egy idegen nyelv magas fokú ismerete ahhoz, hogy valaki eligazodhasson és boldogulhasson a világban, valójában így válik "praktikus emberré." Senki nem kényszerült többé tízéves korában pályaválasztásra, viszont az új rendszer elmélete igencsak kitolta a pályaválasztás idejét.
Bírálók akadtak bőven, sem a szakma, sem a közvélemény nem fogadta kitörő lelkesedéssel Klebelsberg és a javaslat másik kidolgozójaként ismert Kornis Gyula elképzeléseit. A vádakat mindketten a koncepciójuk mellett felsorakoztatott érvek felvonultatásával hallgattatták el.
Amint az ismert, a reform tündöklése tiszavirág-életű volt, mindössze egy évfolyam vehette át eme módszer keretében szerzett tudásáért járó bizonyítványát. 1932 őszén Hóman Bálint a reálgimnázium és a reáliskola intézményét megszüntette, s egységes középiskolát vezetett be gimnázium néven.