NEMbulvar.hu
Ajánló

Segélykoncert az árvízkárosultak javára

2010. JÚL. 10. 19:03

Segélykoncertet ad a világhírű Vásáry Tamás karmester és zongoraművész és az általa vezetett Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar július 28-án, 20 órakor a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A koncert teljes bevételét az árvízkárosultak számára ajánlja fel a szervező Szabad Tér Színház.

Az adományt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet fordítja a bajbajutottak megsegítésére. Ez a koncert a vagyonukat és reményüket vesztett embereken próbál segíteni. Az adomány lehet, hogy csak csekély hozzájárulás ahhoz, mely a végleg elveszettet próbálja pótolni, és amely szükséges lenne a helyreállításokhoz, de minden jó szándék, gondolat mely tetté formálódik, újabb és újabb adományozót kell, hogy magával hozzon! A koncert célja az is, hogy ismét fókuszba állítsa a bajbajutottak megsegítését, hogy a minket elárasztó hírtengerben ne hagyjuk, ne feledjük el, hanem újra és újra felhívjuk mind azok figyelmét, akiknek módjuk és tehetségük van ahhoz, hogy segítsenek a bajbajutottakon, a rászorultakon.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet május közepe óta folyamatosan segíti a kitelepített lakosokat tartós élelmiszerrel, ivóvízzel, tisztálkodó-szerekkel, takaróval és ruhával. Eddig több mint 18 északkelet-magyarországi és dunántúli településre jutottak el a Segélyszervezet szállítmányai, ahol a munkatársak és önkéntesek személyesen adták át az adományokat a kitelepített és a visszaköltöző családoknak. A víz visszavonulásával a Segélyszervezet megkezdte a felméréseket, hogy minél hatékonyabban segítséget tudjon nyújtani a károk rendezésében: az újjáépítésben és az ingóságok pótlásában. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet - az átfedések elkerülése érdekében - a helyi lakosokkal, önkormányzatokkal valamint más karitatív szervezetekkel folyamatosan egyeztetve végzi munkáját.

NEMbulvár


Kamera Hungária idén újratöltve

Két év után ismét megrendezik a szakma által méltó elismerésnek örvendő kulturális találkozót. A kilencedik Kamera Hungária szeptember 24-25. között a Veszprém Arénában kerül megrendezésre. A rangos műsorfesztivál a televíziós szakma legjelentősebb hazai seregszemléje.

Háromnapos könyvünnep a Budai Várban

Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.

Oszter (Rózsa) Sándor

Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.

Ország Lili klasszikus szürrealizmusa

A lexikonok így írnak róla: Ország Lili festő, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolát 1950-ben végezte el Szőnyi István növendékeként. Érdeklődése a látványfestészettel szemben a metafizikus ihletésű szürrealizmus felé fordult. Sajátos nonfiguratív művészete azonban nélkülözi az abszurd társítás lehetőségét.

A Nemzetiben műsoron marad A jég

A Nemzeti Színház repertoáron tartja Vlagyimir Szorokin orosz író művét, melyet tavaly mutattak be. Az előadást a Mundruczó Kornél állította színpadra, méghozzá olyan színpadra, ahol a nézők körül zajlik a játék.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.