NEMbulvar.hu
Oktatás

A túl sok tévézés hosszútávon ártalmas

2010. MÁJ. 05. 08:01

Óvnia kell a szülőknek a kisgyerekeket a túl sok tévézéstől, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet - számoltak be kanadai tudósok.

    A felnőtteknek mindenekelőtt az első években kell távol tartani gyerekeiket a televízió képernyőjétől. Azok a gyerekek, akik naponta több mint két órát töltenek a tévé előtt, tizenévesen kevésbé voltak mozgékonyak, passzívabbak voltak a tanulásban - különösen a matematikával gyűlt meg a bajuk - és kövérebbek voltak társaiknál - derült ki a hosszú távú kutatásból, amelynek eredményeit az Archives of Pediatric & Adolescent Medicine című tudományos folyóiratban ismertették.
    "A kora gyermekkor döntő időszak az agy fejlődésében és a viselkedés kialakulásában" - fogalmazott Linda S. Pagani, a Montreali Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
    A szakember kanadai és amerikai kollegái segítségével 1314 québeci gyerek életét követte nyomon éveken át. A felmérés alatt a szülők naplót vezettek csemetéik tévézési szokásairól. A kutatásban 29 és 53 hónapos koruk - nagyjából két és fél, illetve négy és fél éves kor - között vizsgálták a gyerekeket. Évekkel később a tudósok az immár tizenévessé cseperedett kamaszok tanárait kérték meg, hogy részletesen számoljanak be diákjaik iskolai viselkedéséről és teljesítményéről.
    Az összesítésekből kiderült: azok, akik kisgyerekként naponta két óránál többet tévéztek, átlagosan hét százalékkal kevesebbet jelentkeztek az osztályban, és különösen a matematika terén maradtak le társaiktól. Különösen szembetűnő volt, hogy több gondjuk volt osztálytársaikkal, ebből fakadóan pedig otthon is passzívabbak voltak, és kevésbé voltak sportosak (13, illetve 9 százalékkal). Emellett 10 százalékkal többet nassoltak, ezáltal kövérebbé váltak.

MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.