NEMbulvar.hu
Emlékkönyv

Szabó Ernő színész száztíz éve született

2010. JÚN. 28. 19:19

Száztíz évvel ezelőtt, 1900. június 30-án született Szabó Ernő színész, kiváló művész, a Szabó család rádiós sorozat népszerű családfője, a Hannibál tanár úr című film főszereplője.

    Szabó Ernő több generációs színészcsaládból származik, Kassán született. Édesanyja, Szelényi Ilona is színész-rendező házaspár leánya, apja, Szabó Pál szintén marosvásárhelyi színész volt, aki még fia születése előtt elhagyta a családot. Féltestvére, Lili, Neményi Lili néven lett ismert színésznő.
    Szabó Ernő rokonoknál, árvaházban, később Lilivel együtt anyai nagyanyjánál nevelkedett. Édesanyja feleségül ment Neményi Lipót Lászlóhoz, aki egyébként 1908-ban megnyitotta a nagykárolyi színházat. Itt kezdte Szabó Ernő színész pályafutását 1917 és 1921 között. Kezdetben táncoskomikus volt, később buffói szerepeket is vállalt. 1935-ig vándortársulatoknál lépett fel, később a Pécsi Nemzeti Színházhoz szegődött, majd Debrecenbe és Budapestre került.
    1940-től Nagyváradon játszott. Erdély visszacsatolásakor ott maradt, majd román állampolgárságot kapott. 1946-ban a marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapítója lett, később már rendezett is a színháznál, majd tanított is Marosvásárhelyen.
    1955-ben visszatért Magyarországra, s itthon kezdte újra a pályát. Első két filmje mindjárt meghatározó jelentőségű volt: a Tanár úr kéremben antikváriust alakított, a Fábry Zoltán rendezte Hannibál tanár úr című filmben pedig, Nyúl Béla megformálását a magyar filmtörténet egyik legkimagaslóbb alakításaként tartják számon.
    Kezdetben a Néphadsereg Színházában, később Vígszínházban lépett fel, majd lett a társulat tagja. Számtalan filmben és színpadi műben szerepelt. Később az operettszínházban játszott, nyugdíjba menetele előtt nem sokkal a József Attila Színházban lépett fel.
    1959-től haláláig a Szabó család folytatásos rádiójáték Szabó bácsiját játszotta hetente Gobbi Hilda oldalán. A kisember tökéletes megformálója volt. Halálakor közkívánatra a szerep nem halt meg, Rajz János folytatta.
    Szabó Ernő 1954-ben román állami díjat kapott, 1959-ben érdemes,  1965-ben pedig kiváló művész lett.
    1966. február 10-én Budapesten hunyt el. A közel két évszázada fennálló színészdinasztia fiában, Szabó Ottóban él tovább.

MTI


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.