NEMbulvar.hu
Gondolkodó

A Bermuda-háromszög rejtélye

2010. JÚL. 30. 11:12

A konkrét, tudományos elemzés előtt megjegyezném, hogy számos ismerősöm úgy jött haza amerikai útjáról, hogy óriási viharba került a gépük a Bermuda-háromszög felett. Félelemmel telve mesélték az izgalmakat. Meg is fogadtam, ha arra járok, elkerülöm azt a "háromszöget".

De félre a magántréfával számtalan hajó és repülőgép tűnt el ott nyom nélkül. Még most sem, 57 évvel azután hogy 5 harci repülőgépnek veszett nyoma egy rutinfeladat közben, senki nem tudja pontosan, hogy mi okozta eltűnésüket. 5 hadi repülőgép szállt fel a floridai bázisról a Flight 19 fedőnevű rutinfeladat végrehajtására. Sem a gépeket, sem a legénységet nem látták soha többé.
A Bermuda-háromszög az a terület, mely a Miami, Bermuda és Puerto Rico által határolt háromszögben van. Pontos adatok nincsenek, de az elmúlt évszázadban több hajónak és repülőgépnek veszett itt nyoma. A múltban sok furcsaságot jegyeztek fel a területről. Kolumbusz Kristóf megemlékezéseiben az iránytű furcsa viselkedését említette. A terület a nevét csak 1964-ben kapta, amikor egy újságíró az 5 eltűnt gépről írt cikkében utalt a helyre. A 14 fős legénység 5 Grumman TBM-3R Avenger torpedó bombázót vezetett, amely a Bermuda-háromszög felett repült el.
Sok különleges elmélet született arról, hogy hova tűnt el az 5 gép. Szóba kerültek hatalmas tengeri szörnyek, földönkívüliek, misztikus negyedik dimenzió, és hasonló elméletek. Az igazság sokak szerint ennél sokkal prózaibb. Érvelésük szerint a sokszor kiszámíthatatlan természet, emberi mulasztás vagy balszerencse lehetett az oka az eltűnésnek. A Bermuda- háromszög ugyanis nagyon forgalmas és az európai felfedezők útjai óta itt kereszteződik számos fontos útvonal. Ahhoz képest nem nevezhető soknak az eltűnt hajók és repülők száma.
A Bermuda-háromszög legendája örökre kapcsolódni fog a Flight 19-hez, aminek tragédiája 1945. december 5-én történt. A Floridai támaszpontról felszálló gépek délután 2 körül hagyták el bázisukat, hogy rutin-navigációs gyakorlatot végezzenek. A feladat szerint háromszög útvonalon haladva néhány homokzátony bombázását kellett elvégezniük a gyakorlat során. A pilóta abban az időben az iránytűjére hagyatkozott, és arra, hogy milyen sokáig és milyen sebességgel repült egy meghatározott irányba. A gépeken azonban felmondták az iránytűk a szolgálatot. A rádióbeszélgetésekről készült feljegyzések szerint a pilótánál nem volt óra. Az óceán közepén nem láthattak domborzati elemeket. A repülők az általuk jónak talált irányba repültek, majd irányt váltottak, míg a napfény el nem tűnt és a helyét átvette a viharos éjszaka. A vezető pilóta rádiójából hallani lehetett, hogy terve szerint amint az első repülőgép eléri a minimum üzemanyagszintet, mind az 5 gép kényszerleszállás hajt végre a vízen. Az Avenger egy nehézkes repülőgép volt. A pilóták sokszor hívták vasmadárnak. Olyanra építették őket, mintha tankok lennének. A pilóták azért szerették ezeket, mert szitává lőve is képesek voltak működni és visszatérni a bevetésről. A gépek nagyon nehezek voltak, üresen több mint 4500 kg-ot nyomtak. Ha tengerre szállt le az Avenger, valószínűleg igen gyorsan elsüllyedt. Az esélye, hogy a kényszerleszállást valaki túlélje, kicsi volt, annak hogy a hideg vízben valaki kihúzza az éjszakát, még kisebb, annak, hogy a roncs pillanatok alatt a tenger fenekére süllyed, óriási. Hatalmas mentőakciót szerveztek, de sem a roncsokat, sem az embereket soha nem találták meg. A tragédiát fokozta, hogy a segítségre siető mentőrepülők egyike is eltűnt 13 fős legénységével együtt. Az a repülő egy PBM Mariner volt, amit repülő benzintartálynak neveztek könnyű gyúlékonysága miatt. Egy a területen haladó hajó látott is egy hatalmas tűzgömböt és áthaladt egy olajfolton akkor, és ott, ahol a repülőgépnek lennie kellett volna. A Flight 19 eltűnését emberi mulasztásnak könyvelték el.
A Bermuda-háromszögnek vannak furcsaságai. Egyike annak a két helynek - a másik Japán partjainál van és az ördög tengerének nevezik - melynek hasonló rejtélyes hírneve van. Ezeken a helyeken az igazi észak és a mágnes szerinti észak egy vonalban vannak, ami megnehezíti az iránytű olvasását. Itt van a tengerek egyik legmélyebb mélytengeri árka is. A roncsok itt több km-re a tenger felszínétől lelik hullámsírjukat. A Bermuda-háromszögben a tengerfenék általában több mint 5 km mélyen fekszik, Puerto Rico közelében a mélység eléri a 8,2 km-t. Alattomos zátonyok húzódnak a szárazföld közelében és erős áramlatok rendszeresen állítanak újabb navigációs problémát a hajósok elé. És ott van az időjárás. A legnagyobb gondot a hurrikánok okozzák. A Golf-áramlat a háromszög nyugati szélénél húzódik, ami befolyásolja azt. Az áramlat egy 64-80 km széles folyó az óceánban, ahol a környezeténél melegebb levegő. Ha a viharban a hullámok 4m magasak, a tengeren, a Golf- áramlaton belül ennek a háromszorosára nőnek. A hajósok sokszor arról ismerik fel a Golf- áramlatot, hogy fölötte viharos az ég.

NEMbulvár - zsán


Rekordsebességet ért el az elektromos autó

Minden elődje rekordját megdöntötte a Buckeye Bullet elnevezésű amerikai elektromos autó: Utah állam sivatagjában egymérföldes szakaszon óránkénti 495 kilométeres átlagsebességet ért el, míg csúcssebessége 515 km/h volt.

Otto Lilienthal, az ember madárszárnyakon

A 19. század végén egy gázkazán- és bányagépgyártással foglalkozó német mérnök, a repülőszerkezetek szenvedélyes tanulmányozója maga építette siklóernyőjével először tett utazást a levegőben. Egyesek szerint ezen alkalom a repülés születésnapja.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.