A Burdzs Dubaj, azaz Dubaji Torony végső magasságát hivatalosan egyelőre nem jelentették be, azt azonban tudni lehet, hogy meghaladja a 800 métert, és már ez is messze túlszárnyalja a jelenlegi rekorder tajvani Tajpej 101-torony 509 méteres magasságát. A "függőleges városnak" is nevezett épület több tíz kilométer távolságból is látható, és a levegőből magányos, égbe meredő tűre emlékeztet.
"Nem láttuk előre, milyen magasra jutunk el" - mondta az épületszerkezettel foglalkozó egyik mérnök, Bill Baker. A kivitelező cég, a chicagói székhelyű Skidmore, Owings & Merill szakembere úgy fogalmazott: egyfajta "felfedezőút, tanulási folyamat" volt az építkezés. A kezdeti tervek szerint az épület csak tíz méterrel szárnyalta volna túl a Tajpej 101-et, de a fejlesztő Emaar Properties az építkezés megkezdése után is folyamatosan arra sarkallta az építészcéget, hogy egyre magasabbra jussanak - magyarázta Baker.
A Burdzs nemcsak a legmagasabb épület a világon, de egyúttal a legtöbb emelettel, a legmagasabb látogatható szinttel és a legmagasabb kilátószinttel rendelkező is. A világ legmagasabb építménye is, megelőzve a 628 méteres észak-dakotai TV-tornyot. A torony végső állapotában több mint 160 emeletből áll, ezzel mintegy 50 szinttel előzi meg a chicagói Willis - korábbi nevén Sears - tornyot.
Az üveg-fém épületet Dubaj uralkodója adja át hétfő este tűzijáték kíséretében, és szigorú biztonsági intézkedések közepette. A helyi lapok a dubaji rendőrség egy magas rangú vezetőjét idézve arról írtak, hogy több mint ezer rendőrt, többek között mesterlövészeket rendeltek ki a helyszín biztosítására.