NEMbulvar.hu
Visszanéző

Az Inka Birodalom elpusztítója - Francisco Pizarro

2010. JÚN. 27. 11:37

A legendás Inka Birodalom meghódítója 1478-ban született Spanyolországban, Trujillóban. Senki nem ismeri születése pontos dátumát, hiszen nem származott előkelő házból; apja ugyan a spanyol király egyik tüzérségi kapitánya volt, ám anyja egyszerű asszony, ráadásul a kis Francisco törvénytelen volt, házasságon kívül fogant.

Soha nem járt iskolába, a szóbeszéd szerint disznópásztorként éldegélt, míg aztán egy napon csatlakozott egy Újvilágba tartó expedícióhoz. Tizenöt évesen érkezett meg a Nyugat-Indiákra, a mai Haitire.
Habár Pizarro iskolázatlan volt, ám minden tulajdonsággal rendelkezett, amely ahhoz szükségeltetett, hogy sikeres konkvisztádor legyen. Kellőképpen gátlástalan és mohó volt, kegyetlenségben pedig szinte nem akadt párja. 1509-ben Balboa kapitánnyal indult el első expedíciójára Panamából, titkos célja az volt, hogy minél több aranyat zsákmányolhasson. Balboát inkább érdekelték a földrajzi felfedezések, Pizarro 1527-ben már saját expedíciót indított társával, Diego de Almagro nevű barátjával. Dél felé haladtak a tengeren, időnként horgonyt vetettek, majd felderítették a partvidéket. Céljuk az indiánok által "Peru" néven emlegetett, aranytermő vidék meghódítása volt, amelyről legendák keringtek a spanyolok között. Az egy évig tartó felfedezőút eredménytelen volt, "csupán" a partvidék térképének megrajzolásához nyújtott segítséget.
Pizarro számára Panama kormányzója megtiltotta a további kalandozást, mire ő nyomban Spanyolországba hajózott, kihallgatást kért a királytól, akinek sikerült felgyújtania képzeletét, elhitette vele, hogy valahol Panamától délre, létezik egy "Peru" nevű vidék, melynek földje tele van arannyal. A király nemcsak engedélyt adott a felfedezőúthoz, de ki is nevezte őt a meghódított területek kormányzójának. Pizarro új expedícióra indulhatott hát, melynek során mindennél erősebb ellenállásba ütközött. A vele szemben harcoló inkák nem futamodtak meg, hanem bátran harcoltak, ám a spanyolok fejlettebb technikája és harcmodora, illetve az indiánok babonái (soha nem láttak lovat, meg szakállas embert korábban, ráadásul a spanyolok vértjeit is isteni terméknek hitték), segítette őket a harcban. A spanyoloknak sikerült foglyul ejteniük az inka uralkodót, Atahulapát, akinek életéért félelmetes mennyiségű váltságdíjat kértek és kaptak (ha hihetünk a leírásoknak, akkor több termet töltöttek meg kincsekkel a király hívei, mégpedig addig a vonalig, amelyet Pizarro felemelt kardjával karcolt a falra).
Ugyan az inkák megfizették a váltságdíjat, Pizarro mégis kivégeztette Atahualpát. A vádak között bálványimádás, többnejűség, felségsértés is volt, az Inka Birodalom - lényegében a mai Ecuador, Columbia és természetesen Peru - pedig spanyol gyarmat lett. Spanyolország éppen Pizarrónak és az általa meghódított, félelmetesen gazdag területeknek köszönhetően vált a világ egyik vezető hatalmává, Európa és Amerika történelmének meghatározójává. Az erőszakos és kegyetlen hódító sikerének gyümölcseit nem soká élvezhette, maga is erőszakos halált halt. Egyik áldozatának, egy Almagro nevű spanyolnak a hozzátartozói az általa alapított Lima város főterén végeztek vele 1541. június 26-án.

NEMbulvár - Szalkai Tamás


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.