Mint Lauter Éva, az intézet főigazgatója elmondta, az először a nagykanizsai Magyar Plakát Házban kiállított anyag meghívásával azt szeretnék elérni, hogy Vadas nevét a külföldi és a hazai közönség egyaránt jobban megismerje. Keleti Éva úgy vélte, a Balassi Galéria február 28-ig megtekinthető kiállítása a mai fiatal fotósokhoz is szól, azt üzeni: "szeressétek a fotográfiát!".
Vadas Ernő minden képével a szépséget és a jóságot szerette volna megörökíteni, fotóin egyetlen csúnya gondolat sincs - emlékezett egykori mesterére a pályáját Vadas mellett kezdő Keleti Éva.
Mint hozzátette, ha a kiváló fotográfus a harmincas években külföldön folytatja pályafutását, ma úgy beszélnének róla világszerte, mint Capáról, André Kertészről vagy Brassairól.
Vadas Ernő azonban Magyarországon maradt, túlélte a munkaszolgálatot, majd sok neves pályatársához hasonlóan őt is "államosították", így a Magyar Fotó, később a Magyar Távirati Iroda keretein belül folytatta munkásságát - idézte fel Keleti Éva, hozzátéve: a neves fotográfus művészete azonban nem változott, képeivel továbbra is ugyanazt a szépséget kereste.
Keleti Éva visszaemlékezése szerint másfél évvel ezelőtt a véletlennek köszönhetően sikerült rátalálni az MTI 13 millió negatívot őrző archívumában a negyvenes évek nagy mestereinek képeire. Ennek az egyedülálló, több százezres anyagnak a 90 százalékát soha sem publikálták, az Elfelejtett képek is csupán a jéghegy csúcsa - hangsúlyozta a fotóművész.