NEMbulvar.hu
Legenda

Olimpiai bajnok labdarúgónk, Lóránt Gyula

2010. MÁJ. 31. 09:38

Román bajnoki címet nyert, a Flacara Rosie Arad tagjaként. Ott volt Londonban az évszázad mérkőzésén, a legendás 6:3-as győzelemnél.

Nagyváradon született, 1923. február 6-án. Pályafutását a Nagyváradi Atlétikai Clubban kezdte labdarúgóként, 1943-ban, ott két évet futballozott. Utolsó idényében Romániában bajnoki címet nyert. Majd Magyarországra kerül, ahol 1947 és 1949 között a Vasas labdarúgója volt.
Az ötvenes éveket az akkori sikercsapatnál, a Budapest Honvédnál töltötte, 1950-től 1956-ig annak labdarúgója volt. A csapatba való kerülése azt is jelentette, hogy tagja lehetett a legendás aranycsapatnak. 1952-ben játszott abban a válogatottban, amely megszerezte az első helyet Helsinkiben.
1954-ben a svájci bajnokságban része volt a nevezett keretnek. A csapat abszolút favoritnak számított, Bernben játszottak döntőt, végül ezüstérmet szereztek. A híres 6:3-as mérkőzésen is ott volt, 1953-ban, Londonban, mint középhátvéd.
Lórántnak kivételes taktikai érettsége volt, nagyszerű fejjátékkal és rugótechnikával rendelkezett. Tekintélyt teremtő keménység jellemezte, valamint nagyszerű ütemérzék. Különleges ember volt, csapattársairól rengeteg történet keringett, őróla azonban nem, visszafogott életét élt.
1947 és 1955 között, magyarországi pályafutása alatt, négy magyar bajnoki címet szerzett, összesen 42-szer húzhatta magára a magyar válogatott mezét. 1956 után a politikai helyzet miatt emigrálni kényszerült. Ezt sokáig nem bocsátották meg neki, sikereiről is csak itt-ott lehetett néhány szót hallani. Évek múltán a profi üzletté váló futball élvonalába küzdötte fel magát, a Bundesligában a legnevesebb, a leghíresebb és a legjobban fizetett edzők egyike lett.
A Német Szövetségi Köztársaságban 1963 és 1981 között dolgozott edzőként. Itt először az FC Kölnnél, majd a Bayern Münchennél később pedig Schalke 04-nél. Nagy sikereinek ára azonban az volt, hogy csapata egyik meccsén érte a halál, a Schalke egyik mérkőzésén 58 évesen, Görögországban.

NEMbulvár - Csesznyik Anita


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.