21 ezer éve már éltek emberek a tibeti fennsíkon
2009. DEC. 25. 23:02
Kínai tudósok genetikai kutatásai szerint a modern ember sikeresen letelepedett a Csinghaj-Tibet (Qinghai-Tibet) fennsíkon a késői kőkorszakban, 21 ezer éve vagy még régebben.
Az átlag 4000 méter magas fennsík, amelyet "a világ tetejének" is neveznek, Kína délnyugati részén található, ahol a rendkívüli hideg és a levegő alacsony oxigéntartalma is megnehezíti az életfeltételeket. Csao Mien (Zhao Mian), a Kínai Tudományos Akadémia kunmingi zoológiai intézetének kutatója elmondta: a paleolitikumból származó kőszerszámok, amelyeket az elmúlt években találtak a térségben, a régészekben megerősítették azt a meggyőződést, hogy a fennsíkon akár 30 ezer évvel ezelőtt is élhettek már emberi lények. Ám a késői kőkorszakban, mintegy 23 ezer éve erőteljes hőmérséklet-csökkenés következett be a Földön, és ennek következtében sok faj kihalt. "A tudósok között heves vita alakult ki arról, hogy a modern emberek a fennsíkon képesek voltak-e a túlélésre a kedvezőtlen körülmények között" - mondta el az antropológusnő. Csang Ja-ping (Zhang Yaping), a kunmingi intézet igazgatója vezetésével három éve jött létre az a genetikai kutatócsoport, amelynek Csao és egy német kutató is tagja. 680 genetikai struktúrából gyűjtöttek be genom-mintát tibetiektől, több olyan, tibetiek által lakott területről, mint Tibet, Kanszu (Gansu), Sichuan (Szecsuán) és Jünnan (Yunnan) tartomány, ezek közül 388 minta származott magából Tibetből. "Eredményeink, amelyek a minták mitochondriális DNS genom változásainak elemzésére alapozódnak, megerősítik, hogy a tibeti anyaági - matrilineáris - összetevők nagy többsége a mai Észak-Kína területéről érkezett epipaleolitikus és neolitikus (a kőkorszak utolsó szakaszaiban élt) bevándorlókra vezetheti vissza őseit, azaz mintegy 10 ezer évre. Ez egybevág korábbi tanulmányainkkal" - mondta Csao. A genetikai kutatásban a mitochondriális DNS a származást az anyaági vonalon teszi követhetővé sok faj esetében akár sok száz nemzedéken át. "Egy másik fontos felfedezés az volt, hogy a kutatók azonosítottak egy ritka haplocsoportot, az M16-ot." A genetikában ezek a csoportok alkalmasak arra, hogy belőlük az emberi lények származására következtessenek vissza. "A tibeti matrilineáris összetevőktől eltérően, amelyeket közvetlenül észak-kínai bevándorlóktól örököltek, az M16 közvetlenül a modern eurázsiaiak genetikai komponenseiből ered" - mondta el Csao. "Különböző genetikai dátumozási módszerek szerint az M16 legalább 21 ezer évvel ezelőtt jött létre" - tette hozzá. "Szinte kizárólagos jelenléte a tibeti lakosságban és ez a régi eredet azt sejteti, hogy az M16 jelentheti a fennsík késő kőkorszaki lakóira utaló genetikai relikviákat". Az archeológusnő szerint ezek a kutatási eredmények viszonylag világos választ adnak arra, hogy mikor telepedett le sikeresen a modern ember a Csinghaj-Tibet fennsíkon. A régészek paleolitikus emberi kéz- és lábnyomokat fedeztek fel Lhásza közelében, a fennsíik szívében, és megállapították, hogy kb. 20.600-21.700 évvel ezelőtt keletkeztek. A leletek kora nagyjából megfelel az M16-énak, ez bizonyos fokig alátámasztja a genetikai kutatás eredményeit. A kínai kutatók eredményeit összefoglaló cikket hamarosan közölni fogja a vezető amerikai tudományos folyóirat, a Proceedings of the National Academy of Sciences.
MTI
|
 |
|
Hatszázharminc éve, 1380. szeptember 8-án győzte le Dmitrij Donszkoj moszkvai fejedelem és vlagyimiri nagyfejedelem Mamaj mongol vezér seregét a kulikovói mezőn. A keleti szláv hadak első jelentős győzelme a nagy erőt képviselő ázsiai sereg felett az orosz történelem fontos fordulópontja lett.
Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Szendrey Júlia (1828. december 29.-1868. szeptember 6.), költő, író; előbb Petőfi Sándor, majd Horvát Árpád történész felesége, Keszthelyen, az Újmajorban született.
|
 |
|