NEMbulvar.hu
Visszanéző

Az utazó prédikátor, Thomas Cook

2010. JÚL. 18. 11:12

Az elkötelezett baptista lelkész az alkoholizmus és a dohányzás elleni küzdelmét eszközül felhasználva épített ki egy 1700 embert foglalkoztató, utaztató birodalmat a 19. század közepén.

Sőt, mi több, ő, volt az, aki elsőként szervezett vonatutazást több embernek, vagyis ő indította az első társasutazást. A cél nemes volt: a küldöttek Leicesterből Laughbourghba zötykölődtek a fapados, nyitott vagonokban, a Közép-angliai Antialkoholisták Találkozójára. Az 570 bátor vállalkozót fúvószenekar indította el, s este 11-kor a fáradt, ám elégedett csapatot kíváncsi tömeg várta. 1841 július 5. azóta a szervezett turizmus születésnapjaként írta be magát a történelembe.
Robbert Cook egyik fő érdeme s egyben sikerének kulcsa az, hogy tekintettel  a szegényekre, kimondottan olcsó utakat szervezett, s mielőtt meghirdetett egy utat, ő is kipróbálta, azaz letesztelte azt. Megtekintette az érintett városokat, s részletes alapossággal útikönyvet írt az élményeiről.  A vasúti társaságok reklámozásáért, a növekvő utasforgalomért cserébe jelentős kedvezményeket kapott, s így a legszegényebb rétegeket is tudta segíteni, hogy az utazás által kikapcsolódhassanak. Személyesen ott volt minden egyes utazáson, ami támaszt jelentett a félénkebb, vonaton még soha nem utazó társainak. A dohányzás ellen is kampányolt azáltal, hogy feleségével szeszes ital helyett gyümölcslevet felszolgáló, dohányzásmentes panziót nyitott.
1845-től Thomas Cook fejleszteni kezdte vállalkozását, a fedett, kényelmesebb kocsik megjelenésével hosszabb utakat tudott lebonyolítani, s az előkelőbb réteg is szívesebben vállalkozott utazásokra. Ő szervezte a szállást és az étkezést is, azáltal, hogy szerződéseket kötött a panziótulajdonosokkal. Ilyen remek szervezési háttér mellett "repített" el 165 ezer látogatót az 1951-ben megrendezett Londoni Ipari Kiállításra és Vásárra, vagy épp a Szentföldre, Indiába. Az első külföldi útirányok egyike Dublin és Párizs volt. Vele tartott számos útra az arisztokrácia legjava, köztük a szerb király, valamint az orosz és a walesi herceg is. Az angol irodalom kedvelőit Walter Scott és Robert Burns hazájába, azaz Skóciába induló úttal örvendeztette meg. Utazásait népszerűsítendő 1850-ben a saját útjait bemutató folyóiratot indított útjára. 1866-ban óceánjáró utazást, majd 1871-ben 9 fő részére 222 napos világ körüli utazást szervezett.
Utazásai mellett lelkipásztori tevékenységét sem hanyagolta el. Igehirdetési munkája mellett elnökölt a harboroughi Józanok Egyesületében, s 1939-ben a Józanság Hírnöke című havilapjával buzdított az alkohol elhagyására. A gyerekek számára is írt lapot, a korai megelőzés reményében.
Thomas Cook nevéhez fűződik még a hitelkártya, az utazási utalvány és csekk első alkalommal történő kibocsátása is. 1892. július 18-án bekövetkezett halálakor gazdag örökségként fiára hagyta 84 irodáját és 85 ügynökségét. A Thomas Cook Airlines charter légitársaság központja ma Manchesterben található, s főleg a leglátogatottabb nyaralóhelyekre indít járatokat.

NEMbulvár - Giczei Betty


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.