Akire büszkék lehetünk: Papp Laci
2010. MÁRC. 29. 17:42
Egyik leghíresebb bokszolónk életének húszas éveiben három olimpiai aranyéremmel is megörvendeztette a magyarokat, de az Európa-bajnokságokon is helyt állt. Március 25-én lenne 84 éves.

Többszörös olimpiai bajnok ökölvívónk, Papp Laci 1926. március 25-én született. Budapesten kezdett kesztyűzni, tagja volt a Budapesti Bástya, később a Budapesti Vasas edzőtermeknek, eleinte középsúlyú bokszoló volt, majd feljebb lépett a nagyváltósúlyba. A második világháború után, de még az 1956-os forradalom előtt hét országos bajnoki címet is szerzett magának. Nemcsak a magyar honfitársak tekintenek fel rá, de számon tartják a világon minden bokszklubnál. Legendának számított a 20. század közepétől, hiszen amatőrként tizenkét évig veretlen volt az olimpiákon, ami azért is nagy teljesítmény, mert ezt előtte csak két embernek sikerült elérni. 1948-ban jutott ki először a nyári játékokra, amikor Londonban égett az olimpiai láng, itt szerezte meg az első olimpiai aranyérmet, még középsúlyú ökölvívóként. A következő négy évben is lelkiismeretesen készült a megmérettetésekre, aminek egy újabb aranyérem volt az eredménye 1952-ben, Helsinkiben, de már egy kategóriával feljebb, nagyváltósúlyban. Ezek után már természetes volt, hogy minden magyar szurkoló és minden külföldi ellenfél izgatottan várta, vajon ott lesz-e Laci, becenevén Görbe, az 1956-os olimpián, Melbourne-ben. Azóta már tudjuk, hogy Papp Laci neve felkerült a Kanadába utazó sportolók listájára, és ismét nagyváltósúlyban indulva aranyérmet szerzett. Eközben sorra nyerte az itthoni országos bajnokságokat, és még mindig amatőrként, kétszer is indult Európa-bajnokságon. Országos bajnokságot 1946-ban, 1947-ben nyert, valamint 1952-től 1956-ig minden évben. Persze az, hogy ennyi csillogó éremmel térhetett haza a versenyekről, nem csupán az ő egyedi érdeme volt. Mindig mellette állt az éppen aktuális edzője, elsőként nevelőedzője Fehér István, aki 1945-tól 1950-ig felügyelte a bokszolót. Az ő érdeme, hogy Görbe elindult a pályán, és megnyerte a '46-os és '47-es országos első helyét. Kovács Károly két évig edzette a magyar fiút, majd következett Adler Zsigmond, aki 1953-tól egészen 1962-ig foglalkozott Lacival. Ez idő alatt vált Papp Laci amatőrből profivá. Párosukat mindig legendás történetekben emlegették, azt mondták nagyszerűen kiegészítette egymást edző és sportoló. Profi pályája alatt 29 mérkőzést bokszolt le, ebből két döntetlen eredmény született és 27 győzelem. Európa-bajnokságot ebben a kategóriában is többször nyert, 1962 és 1964 között. Miután befejezte profi sportolóként a bokszolást, edzőnek állt, és átadta tudását a fiatalabb generációknak. Hetvenhét évesen halt meg, nevét és emlékét ma is őrzi a Papp László Budapest Sportaréna.
NEMbulvár - Fehér Fanni
|
 |
|
A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.
Július 31-én lenne hetvenöt éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|
 |
|