"Nagyon nagy pontossággal képesek vagyunk nyomon követni a hulladékot, így előre tudjuk jelezni, hogy összeütközik-e más tárgyakkal vagy sem" - magyarázta Craig Smith, a társaság vezetője.
A problémát az jelenti, hogy az űrhulladék mintegy 30 ezer kilométer/órás sebességgel kering a Föld körül, így ha egy műhold vagy űrhajó nem pont azonos pályán repül egy adott szemétdarabbal, rendkívül nagy sebességű ütközések következhetnek be, súlyos anyagi károkat okozva.
A hulladékot azonosító lézersugarakat a Föld felszínére telepítendő mérőállomásokról indítják majd. A cég közlése szerint igazán pontos eredmények akkor érhetők el, ha kiépül egy számos állomásból álló hálózat. Ennek megvalósulására jó esély van, hiszen a technológia iránt világszerte érdeklődés mutatkozik.
Az Electric Optic Systems tájékoztatása szerint a fejlesztést az ausztrál kormány 4 millió ausztrál dolláros (772 millió forint) támogatása tette lehetővé.