Rebecca közeleg
2010. FEBR. 18. 17:15
Hát, A Manderley-ház asszonya hosszú történet. A belőle készült musical, a Rebecca, melyet a Budapesti Operettszínház március 19-én tűz műsorára (a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében), szintén nem rövid.
 Kezdjük a regénnyel, melyet Daphne du Maurier népszerűségét meghozta. A szakértők igazi mesterműnek tartják a könyvet, amit az említett musical is igazol. Az első kiadás rögtön elkelt 20 ezer példányban, mert egy erős is sikeres férfi, valamint egy gyenge nő kapcsolata tele van titokkal. A szerzőt 1969-ben II. Erzsébet Dame címmel tüntetett ki, megérdemelten, mert műveivel beírta magát az irodalom, a színház, a film és televíziózás történetébe. A Rebeccából maga írt színpadi változatot, melyet még a háború előtt 350-szer játszották Londonban, majd művei a filmvásznon éltek tovább Alfred Hitchcok rendezésében, aki megkapta rá a legjobb filmnek járó Oscart, valamint a Maximot alakító Laurence Olivier-t is kitüntetésre tartották érdemesnek. Térjünk vissza a színházba. A zeneszerző, a Grammy-díjas Lévay Sylvester szabadkai magyar, nem először tart premiert az Operettben. Az ő nevéhez fűződnek az Elisabeth és a Mozart című musicalek, melyeket Michael Kunze szerzőtársával írt. Mindkét produkció több száz előadást ért már meg, ma is műsoron vannak. Bécs, Japán és Helsinki után (de még a Broadway előtt) nálunk kerül színre ez a krimiszerű zenés darab. A Variety szerint: "Michael Kunze története remekül követi a regény fonalát, ügyes dalszövegei nagyszerűen jellemzik a karaktereket, Sylvester Lévay dallamai pedig egyszerűen bemásznak a fülbe..." Nem véletlen, hogy ennyi előzmény után összehívták a sajtó képviselőit. A sajtótájékoztató a az Operettszínház Csillár-termében volt, amit eddig nem láthattunk. Kerényi Miklós Gábor direktor úgy fogalmazott: "Három a magyar igazság, a Rebecca nemcsak a harmadik Lévay-bemutató, de magában foglalja a mágikus-misztikus-kabalisztikus jelzőket is." A rövid bevezetőt megszakította egy dal, melyet a főszereplő énekeltek: Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Vágó Zsuzsa és Szabó P. Szilveszter. Valamennyiükön "Rebecca" póló feszült. Amit hallottunk, gyönyörű volt. Szólásra állt fel a zeneszerző is, akiről menet közben megtudtuk, hogy az almapaprikát innen szokta magával vinni a világba. "Boldog vagyok, hogy az anyanyelvemen tudok a darabjaimról beszélni. Erős barátság fűz ehhez a színházhoz, és ha nem tudná Kerényi Miklós Gábor, igaz, hogy a magyar igazság három, de egy a ráadás." Ezzel homlokon csókolta az igazgatót, mintegy sejtetve vele (és velünk), hogy jöhet még Lévay-musical. Majd a főrendező Béres Attila is megszólalt: "Rövid leszek. Egy próbafolyamat elején mindig azt érzi az ember, hogy mindent tud. A felénél azt érzi, hogy semmit sem tud. Az biztos, hogy ez nem egy show vagy csak musical lesz, hanem színház is. A nézők olyasfajta szerelemmel találkoznak majd, amely mindent le tud győzni. Csoda a zene, hálás vagyok a színháznak, mert nemcsak a felelősséget, nemcsak a kihívást érzem, hanem a szeretet is." Ezt követően felhangzott a Rebecca-dal. Hármas-szereposztásban, úgy mint: Janza Kata, Polyák Lilla és Nádasi Veronika előadásában. Kattogtak a fotóaparátok, beindultak a tévés kollégák. A nagy tolongásban alig tudtam figyelni a dalra, mely arról szólt, hogy "Rebecca ébredj, rád az éjszaka vár". Akiket még nem említettem a szereposztásból: Mészáros Árpád Zsolt, Szulák Andrea, Náray Erika, Felföldi Anikó, Földes Tamás, Marik Péter, Dézsy Szabó Gábor, Csuha Lajos és még jó néhányan. Én alig várom.
NEMbulvár - bozsán
|
 |
|
Életének 84. évében pénteken elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
Hatvanöt filmet, többségében külföldi alkotók munkáit láthatja keddtől a közönség az idei Nemzetközi Super 8 mm Filmfesztiválon Szegeden.
Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.
Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.
Czóbel Béla, a Kossuth-díjas magyar festőművész 1883. szeptember 4-én született, s 1976. január 30-án hunyt el. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide.
Az idei év a magyarországi klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született.
Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
|
 |
|